Indul a kiárusítási hajsza

Pozsony |

<p>Elkezdődött az év végi kiárusítás. Már most sok mindent 20-70 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni. Mivel a kiárusítást nem kezdte meg minden üzlet, január elején további jelentős leárazás várható, gyakorlatilag minden olcsóbb lesz, mint karácsony előtt.</p>

Néhány hálózat meg akarta előzni a konkurenciát, ezért már vasárnap megkezdte a kiárusítást. Például az Ikea vasárnap 10 centes reggelivel csábította vásárlókat, hogy aztán jóllakva válogassanak az egyes, 30-50 százalékkal olcsóbb termékek közül.

A Tesco országszerte 70 százalékkal csökkentette a ruhaneműk árát, egyes játékok 50 százalékkal olcsóbbak. „A kiárusítást nemcsak azok várják, akik olcsón akarnak vásárolni, hanem azok is, akik vásárlási utalványt, vagy pénzt kaptak karácsonyra. Épp ezeket az utalványokat tudják rendkívül előnyösen kihasználni karácsony után” – mondta a Michal Štádler, a Tesco marketingosztályának vezetője.

A kisebb üzletek fokozatosan kapcsolódnak be a kiárusításba, az árengedmények körülbelül a nagy üzletláncok szintjét érik el. Az s.Oliver ruhabolt 30 százalékos engedménnyel kezdi a leárazást, majd az engedmények fokozatosan elérik a 70 százalékot.

Most is érvényes, hogy az igazi leárazás január elején kezdődik. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője szerint 70 százalék feletti engedmény sem lesz ritka, hogy elfogyjanak a raktárkészletek. Viszont a műszaki berendezések esetében most nem várhatók akciók, ugyanis a tévék, laptopok, háztartási berendezések fogytak a legjobban karácsony előtt. Az elektronikai szaküzletek csak az egész karácsonyi szezon összegzése után döntik el, hogy mit adnak olcsóbban.

További részletek az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?