GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

ÁLA-hitelek még ebben a hónapban
Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) várhatóan július elsején állítja le a lakástámogatási kérvények fogadását – állítja Kása Zoltán, az alap igazgatója.

ÁLA-hitelek még ebben a hónapban

Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) várhatóan július elsején állítja le a lakástámogatási kérvények fogadását – állítja Kása Zoltán, az alap igazgatója. Május 30-ig az alaphoz összesen 3,625 milliárd koronányi kérvény érkezett, miközben az éves költségvetésük 3,126 milliárd korona. Ahhoz azonban, hogy befagyasszák a kérvények fogadását, a kormány jóváhagyására is szükségük lesz. (SITA)

Akadályok nélküli horvát nyaralás

Split. Nyárig két, mozgáskorlátozottak igényeihez alakított strandot adnak át a horvátországi Splitben. A közkedvelt kirándulóhelyen, a Marjan északi részén és az elővárosi Žnjanban többméteres kapaszkodókat szerelnek fel, amelyek megkönnyítik a tengerbe menetelt és a kijövetelt is. A megyei idegenforgalmi illetékesek szerint nemcsak a helybéli, több mint 800 mozgáskorlátozott fürdési lehetőségét oldották meg, számolnak a külföldi hátrányos helyzetű turisták érdeklődésével is. (erf)Térségünkben nőtt legjobban a kivitel

London. 1993 és 2002 között a világon Magyarországon nőtt leggyorsabban az export volumene. Az éves átlagos növekedési ütem 14,5%-os volt. Csak ĺrország és Dél Korea volt képes hasonló eredményre. A közép-európai térség egészében is jól szerepelt. Az exportnövekedés alapján összeállított lista első 10 helyén négy közép európai új EU-tag szerepel: Magyarország mellett Lengyelország (5., 12,3%-kal), Csehország (8., 9,3%-kal) és Szlovákia (10., 8,5%-kal.) (n)

Újra deficites a költségvetés

Pozsony. Míg március végére, április elejére az állami költségvetésben jelentős többletet sikerült elérni, az állam a gazdálkodását május végére már újra hiánnyal zárta. Március végére 1,199 milliárd koronával, áprilisra 5,723 milliárd koronával haladták meg az állami költségvetés bevételei a kiadásokat. Májust azonban már 2,270 milliárd koronás hiánnyal zártuk. Ez a tavalyi év azonos időszakához képest viszont jelentős javulásnak számít, hiszen az elmúlt év első öt hónapjában ennél 28,3 milliárd koronával magasabb volt a deficit. A költségvetési törvény az idei év egészére 78,495 milliárd koronás hiánnyal számol. (TASR)

A Gazprom vevő lenne a Jukoszra

Moszkva. Az orosz gázóriás bejelentette, hogy kész megvenni a Jukosz vagyontárgyait, ha azokat eladásra kínálnák fel. Az ügy hátterében az áll, hogy a Jukosz még a múlt héten figyelmeztetést adott ki, amely szerint az adóhatóság 3,5 milliárd dolláros követelése miatt még az idén fizetésképtelenné válhat a társaság. (t, m)

Konferencia az uniós pénzekről

Pozsony. Az építésügyi és régiófejlesztési tárca június 10-ére és 11-ére a Pozsonyi kerület 100 polgármesterét és vállalkozóját hívta meg arra az általa szervezett konferenciára, amelynek a célja az Egységes Programozási Dokumentum Pozsonyra érvényes 2. célkitűzésének a népszerűsítése. Míg az első nap a polgármestereket várják, a második nap a vállalkozóknak van fenntartva. A csatlakozás utáni uniós támogatások iránt érdeklődők választ kaphatnak arra, hogy mekkora támogatást igényelhetnek, és mit kell tenniük ahhoz, hogy ezt meg is kapják. (TASR)

Pénztárcakímélő közbeszerzés

Pozsony. A közbeszerzési eljárásoknak köszönhetően az államigazgatásnak, az önkormányzatoknak, a természetes monopóliumoknak és egyéb közbeszerzőknek a tavalyi évben együttesen 6,31 milliárd koronával sikerült csökkenteniük a kiadásaikat, ami 9,35 százalékos költségmegtakarításnak felel meg. Mindez a hazai bruttó termék 5,12 százaléka. A nyugat-európai országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a közbeszerzéssel akár 15 százalékos költségmegtakarítást is el lehet érni. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?