GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Megugrottak a fogyasztói árak
Pozsony. A pénzügyi elemzők szerint az elmúlt hónapban enyhén gyorsult az infláció. Februárban 2,7%-os volt az éves drágulás, márciusban azonban az előrejelzések szerint már 2,9%-kal volt magasabb az árszínvonal, mint egy évvel korábban.

Megugrottak a fogyasztói árak

Pozsony. A pénzügyi elemzők szerint az elmúlt hónapban enyhén gyorsult az infláció. Februárban 2,7%-os volt az éves drágulás, márciusban azonban az előrejelzések szerint már 2,9%-kal volt magasabb az árszínvonal, mint egy évvel korábban. A statisztikai hivatal ma teszi közzé az erről szóló hivatalos adatokat. Az árszínvonal megugrásához elsősorban a szolgáltatások és az üzemanyagok árának a növekedése járult hozzá. (TASR)

Uniós stop a buszsofőröknek

Brüsszel. Kevesebbet ülhetnek a volán mögött a jövőben a teherautó- és buszsofőrök, miután tegnap életbe lépett az unió új, a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó szabályozása. Ennek nyomán a sofőrök nem vezethetnek többet heti 56 óránál, a korábbi 8 helyett mostantól 9 órás pihenőidőt kell beiktatniuk 24 órán belül. Korábban kivételezett helyzetben voltak a turistabuszok sofőrjei, akik vezethettek egymást követő 12 napon, majd utána egyben kivehették szabadnapjaikat. Ezt eltörlik, hat munkanap után kötelező pihenőnapot tartani. Az új előírás szerint a sofőröknek hetente minimum 45 óra szabad időt kell biztosítani. A cégek szerint az új szabályozás hátrányosan érinti őket anyagilag, míg a sofőrök azt sérelmezik, hogy a hat napnál hosszabb utak esetében külföldön kell kivenniük pihenőnapjukat. (t, m)

EU-pénz: sikeres a nyitrai régió

Nyitra. Az uniós források lehívásában a második legsikeresebb régiónak Nyitra megye számít. A megyei önkormányzat 2003 és 2006 közötti időszakban összesen 53 saját projektet nyújtott be, amiből 19 járt sikerrel. A megye így 200 millió koronás támogatáshoz juthatott. A régióban a megyei önkormányzattól független intézmények 600 sikeres projektet nyújtottak be, a nyitrai régióba így 4,5 milliárd koronányi támogatás irányult. A támogatások többségét az iskolaügy, egészségügy és kultúra fejlesztésére használták fel. Jelentős támogatás jutott azonban a mezőgazdaság és az úthálózat fejlesztésére is. (TASR)

A Continentalé lesz a Matador?

Berlin/Pozsony. Német értesülések szerint a Continental Hannover megvásárolja a szlovák Matador Group gumiabroncs és -szállítószalag gyártó üzletágának 51%-os részesedését. A Continental és a Matador 1998 óta működtet egy közös tehergépjármű gumiabroncs gyártó üzemet Púchovban. A Matador Group 2006-ban 450 millió eurós forgalmat ért el 4770 alkalmazottal. A cég ezzel optimalizálhatja piaci pozícióit Közép- és Kelet-Európában, újabb piacokat szerez Oroszországban, Ukrajnában, és a jelenlegi 5,5 millióról évi több mint 7 millióra növeli autóabroncs-gyártó kapacitását. (MTI, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?