Elálltak a vételi szándéktól
Pozsony. Mégsem lesz a francia Connex cégé a pozsonyi Autóbusz-közlekedési Vállalat.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Pozsony. Mégsem lesz a francia Connex cégé a pozsonyi Autóbusz-közlekedési Vállalat. A Dzurinda-kormány ugyanis tegnap úgy döntött, hogy eláll a tavaly márciusban megkötött privatizációs egyezménytől, amely lehető-vé tette volna a Connexnek, hogy két részletben megvegye a pozsonyi SAD 49 + 17 százalékos részvénycsomagját. Mivel a vásárló később kifogásolta a kisebb részvénycsomag átutalási feltételeit, és nem erősítette meg vételi szándékát a kormányhatározatban megadott határidőben, így a Nemzeti Vagyonalap a Connex magánosítási projektjét megvalósíthatatlannak nyilvánította. (SITA)
Jövőre még drágább lesz a gázfűtés
Pozsony. Jövőre átlagosan 28 százalékkal drágul a gázfűtésű háztartások hőellátása. A Pozsonyi Energetikai Központ (EnCB) polgári társulás számításai szerint egy négytagú család egy átlagos méretű családi ház kifűtésére az idei 27 700 korona helyett jövőre 35 500 koronát költ majd. A fafűtésű háztartások esetében a költségek változatlanul 11 800 korona körül lesznek. Azokban a háztartásokban, amelyekben barnaszénnel fűtenek, a költségek megközelítőleg 1300 koronával 15 500 koronára emelkednek. Az EnCB számításaiban olyan háztartást vett alapul, amely 205 napig fűt, a hő és a meleg víz előállítására 33 266 kWó, illetve 120 GJ használ fel, miközben a hőveszteség eléri a 12,5 kW-ot. (TASR)
Üdülőparadicsom Dunacsúnnál?
Pozsony. Miklós László környezetvédelmi miniszter szerint minimális költségekkel öt éven belül üdülőtelep létesülhet a bősi vízlépcső dunacsúni szakaszán. A Dzurinda-kormány tegnap tudomásul vette a tárcavezető jelentését a terület kihasználásáról, amelyet a vízmű eredeti tervei alapján a körtvélyesi tározó miatt elárasztották volna vízzel. A szaktárca első embere nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy a térséget már ma is sokan üdülésre használják. Miklós László úgy fogalmazott: kár lenne a kivételes fekvésű területeket kihasználatlanul hagyni. Szerinte a jelenleg elcsúfított térség aránylag kis ráfordítással helyreállítható és nemzetközi jelentőségű idegenforgalmi és sportközponttá varázsolható. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.