Felemás lett az uniós agrárreform

Brüsszel/Pozsony. Mezőgazdasági reformjavaslatokat jelentett be az Európai Bizottság, ezek lényege az „uniós kormány” szerint az, hogy a mezőgazdasági termelők szabadon kielégíthetik az egyre növekvő keresletet. A politikusok egy része és az ágazat képviselői azonban már most tiltakoznak a reformok ellen.

Brüsszel malmai lassan de biztosan őrölnek az agrárfinanszírozás terén. Az uniós mezőgazdasági reform Szlovákiában elsősorban a nagyobb gazdaságokat érinti majd. SITA-felvéteDušan Chrenek, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóságának képviselője szerint az évtized elején elhatározott reformok módosításáról, kiegészítéséről van szó az azóta bekövetkezett világpiaci változások és az uniós bővítés nyomán. A „közös agrárpolitika további korszerűsítésére, egyszerű?sítésére és ésszerűsítésére, valamint a mezőgazdasági termelésre vonatkozó még meglévő korlátozások eltörlésére” tett javaslatok szerint még jobban elválik egymástól a támogatások közvetlen kifizetése és a termelés (csak az anyatehénre, a kecskékre és a juhokra vonatkozó támogatások függhetnek a termeléstől). Chrenek szerint a várakozásoknak megfelelően tartalmazzák a kezdeményezések a területpihentetés eltörlését, a 2015-re tervezett megszüntetés előtt a tejkvóták fokozatos növelését és a piaci intervenció csökkentését. Brüsszel azt is javasolta, hogy a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetések összegének egy része az uniós vidékfejlesztési alapba kerüljön át. Az új EU-tagállamok sürgetésének eleget téve javasolta Brüsszel, hogy az unió mozduljon el az úgynevezett történeti alapú kifizetésektől. Egyes államokban ugyanis a mezőgazdasági termelők számára nyújtott támogatásokat a számukra egy adott referencia-időszakban kifizetett támogatások alapján számítják ki. A bizottság ehelyett a döntően átalányalapú rendszerre való áttérést sürget. Ugyancsak az új tagállamoknak tett engedményt Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos, javasolva, hogy az egységes területalapú támogatási rendszer az eredeti 2010-es elképzeléssel szemben 2013-ig maradjon hatályban.

„A reform Szlovákiában elsősorban a nagyobb gazdaságokat érinti majd, hiszen 2012-től forrásaik egy részét vidékfejlesztésre kell fordítaniuk” – állítja Chren. A jelenlegi szabályok szerint a tagállamok ágazatonként a nemzeti költségvetési felső határaik 10 százalékát visszatarthatják az adott ágazatban a környezet védelme és a termékek minőségének és forgalmazásának javítása érdekében hozott intézkedésekkel kapcsolatos közvetlen kifizetések céljára. A bizottság ezt az eszközt rugalmasabbá téve azt javasolja, hogy a pénzt ezentúl ne legyen kötelező ugyanabban az ágazatban felhasználni, tehát fordíthassák a hátrányos helyzetű régiókban termelők támogatására és kockázatkezelési intézkedések támogatására is – ráadásul a rendszer az egységes területalapú támogatási rendszert működtető tagállamok részére szintén nyitva állna. Jelenleg az ötezer eurót meghaladó közvetlen támogatásban részesülő mezőgazdasági termelők számára nyújtandó kifizetéseket 5%-kal csökkentik, és az így keletkező pénzösszegeket a vidékfejlesztési alapba csoportosítják át. A bizottság azt javasolja, hogy ez az érték 2012-ig 13%-ra emelkedjen. A nagyobb gazdaságok esetében pedig újabb csökkentések bevezetésére kerül sor (rendre további 3, 6, illetve 9% az évente több mint 100 000, 200 000, illetve 300 000 eurót meghaladó támogatásban részesülő gazdaságok esetében). Az így felszabaduló összegeket a tagállamok az éghajlatváltozás, a megújuló energiaforrások, a vízgazdálkodás és a biológiai sokféleség területét érintő programok megerősítésére fordíthatják.

A javaslatcsomagban a bizottság a durumbúza, a rizs és a sertéshús kategóriában az intervenció eltörlését javasolja. A takarmánygabonák esetében az intervenció szintje nullára csökkenne. A kenyérgabona, a vaj és a sovány tejpor esetében pályázati eljárást vezetnének be. Az elképzelés szerint a tagállamok gazdaságonként 250 eurós minimum kifizetési küszöböt vagy 1 hektáros minimális területi küszöböt alkalmaznának, esetleg mindkettőt. Az energiaellátás javítására is használt növények esetében Brüsszel javasolja a támogatás eltörlését.

Többen ugyanakkor az esetleges kedvezőtlen következményekre is rámutatnak. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) tegnap kiadott nyilatkozata szerint nem értenek egyet a nagyobb mezőgazdasági cégeknek folyósított támogatások visszafogásával. Semmilyen reformot nem lehet úgy végrehajtani, hogy a cégeket a forgalmuk alapján diszkriminálják – állítja Milan Semančík, az SPPK elnöke, aki szerint nem ellenzik a reformokat, ám ezek nem különböztethetik meg hátrányosan a nagyobb cégeket.

Hasonló hangokat hallani Magyarországról is. „Több ponton ellentétes a magyar érdekekkel az a reformjavaslat, amelyet az Európai Bizottság kedden ismertetett az európai uniós mezőgazdaság további modernizálására” – értékelték magyar képviselők, Tabajdi Csaba (MSZP) és Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) az EP strasbourgi plenáris ülésének margóján bemutatott brüsszeli dokumentumot. Magyarország és több más tagállam, így Franciaország és Spanyolország számára is problémákat vet fel a támogatások termeléstől való teljes elválasztása: ez sok régióban a termelés teljes megszűnéséhez és súlyos szociális feszültségekhez vezethet. Rendkívül veszélyes a szándék, hogy a támogatások alsó határát 1 hektárban húzzák meg: ez súlyos gondokat okozna a zöldség-gyümölcs és a szőlészeti ágazatban, ahol sok gazda elesne az eddig kapott támogatásától – vélte Tabajdi. (MTI, SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?