Európára is negatívan hat az amerikai válság

Budapest/Brüsszel |

<p>A magyar pénzügyi tárca szakállamtitkára szerint az amerikai bankok pénzügyi válsága direkt módon nem érinti a magyar gazdaságot, ám a romló nemzetközi likviditási helyzet negatív hatással lesz a reálgazdaságra, mivel a magyar bankok és vállalatok is csak nehezebben és drágábban jutnak hitelekhez, mint korábban.</p>

Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozat által szervezett beszélgetésen pénteken Budapesten kifejtette: az amerikai válság hatására a londoni bankközi kamatláb (Libor) az utóbbi időben példátlan módon, 200 bázisponttal emelkedett, ami drágábbá teszi a bankközi piacokon is a hiteleket.
Hozzátette: a helyzetet jól jellemzi, hogy a bankközi piac az Európai Unióban is befagyott, mivel a bankok nem mernek egymásnak hitelezni, és ezért a pénzüket inkább állampapírba fektetik vagy a központi bankokban tartják. Ennek hátterében pedig az áll, hogy a bankok nem bíznak egymásban, mivel nem tudják, hogy melyik pénzintézet eszközei és termékei milyen kockázati összetételűek.
Kovács Álmos elmondta: az általános likviditási gondok miatt a magyar bankok, és rajtuk keresztül a cégek is nehezebben, drágábban jutnak hitelhez, és ez negatívan hathat az export alakulására és a reálgazdaság növekedésére is. A szakállamtitkár elmondta: ha elfogadják a 700 milliárd dolláros amerikai költségvetési csomagot, akkor annak elsősorban bizalmi hatásai lesznek.
A beszélgetésen Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója hozzátette: ha az amerikai képviselők nem fogadják el a csomagot, akkor várhatóan általános és kemény gazdasági recesszió lesz.
Az MTI érdeklődésére a két szakértő úgy vélte, az amerikai képviselők pénteken elfogadják a 700 milliárdos csomagot. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?