Európai fellépés az adócsalók ellen

<p>Európai uniós központot hoznak létre az adócsalás elleni fellépés összehangolására - jelentette be Kovács László adópolitikai és vámuniós biztos az EU-tagországok pénzügyminisztereinek luxembourgi találkozója után.</p>

A miniszterek lényegében vita nélkül fogadták el az erről szóló elnökségi (francia) javaslatot, amelyet az Európai Bizottság is támogatott. Az Eurofisc néven létrehozandó kis létszámú központnak elsősorban adminisztratív feladatai lesznek.

A miniszteri ülés adópolitikai témáiról szólva Kovács László emlékeztetett arra is, hogy a határon átnyúló, áfamentes kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatos információnyújtásra vonatkozó kötelezettség határidejét a brüsszeli bizottság három hónapról egyre szeretné rövidíteni. A tagállamok döntő többsége ezzel egyetért, de vita van abban, hogy milyen forgalmú vállalkozásokra vonatkozzon a rövidítés. A bizottság azt szeretné, ha 50 ezer euró alatt nem lenne kötelező, de egyes tagállamok ennél magasabb határt szeretnének elérni.

Kovács László szerint bizonyos, hogy ezt az intézkedést a következő, novemberi pénzügyminiszteri találkozón elfogadják, és ezzel "megtörténik az első konkrét és ... hatékony lépés az áfacsalás jelentős visszaszorítására".

Szóba került Luxembourgban a csökkentett áfakulcsok alkalmazhatóságának kérdése is. Ezzel kapcsolatban két elvet fogalmaztak meg: egyfelől azt, hogy a tagállamoknak egyenlő hozzáférést kell biztosítani e kulcsok alkalmazásához (mert a legrégebbi 12 tagállam még jelentős előnyt élvez a később belépett 15 tagországgal szemben), másrészt azt, hogy a mérsékelt kulcsok használata nem okozhat versenytorzulást az unió egységes piacán.

Kovács László azt is elmondta: mivel a jelenlegi rendszer egy része 2010-ben lejár, a csökkentett kulcsokról 17 országnak vissza kellene térnie az általános kulcshoz. Az érintett államokban ez az inflációt növelné, sok kisvállalkozás végét jelentené, valamint azt is, hogy sok szolgáltatás visszaszorulna a feketegazdaságba. Úgy vélte, mivel ez nem érdeke senkinek, a listát feltehetően el fogják fogadni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?