EU: az alacsonyan képzettek helyezkednek el a legnehezebben

Brüsszel |

<p>Az alacsonyan képzett munkavállalók számára a legnehezebb az elhelyezkedés, még a pusztán a legalapvetőbb képzettséget igénylő munkákat is inkább közepesen végzett emberek kapják, a magasan képzettek helyzete némely területeken pedig egyenesen javult - derül ki az Európai Bizottság hétfői közleményéből.</p>

Brüsszel a 2014-es munkahelyekkel és toborzással foglalkozó jelentésre hivatkozva arra is rámutat, hogy a válság miatt megnövekedett azok aránya, akik részmunkaidőben dolgoznak, vagy alkalmi munkából élnek. A bizottság szerint a jelentés arra világít rá, hogy több támogatást kell biztosítani az iskola és a munkába állás közötti átmenet számára.    "Az alacsonyan képzettek elhelyezkedési kilátásai szörnyűek, hacsak nem tesznek szert a munkáltatók által keresett képességekre, képzettségre" - idézi a kommüniké Andor Lászlót, a brüsszeli testület foglalkoztatáspolitikáért felelős tagját.    A jelentés három országcsoportot azonosít; amelyeket leginkább és amelyeket a legkevésbé érintett a válság, valamint azokat, amelyekben néhány magasabban képzett területen munkaerőhiány van. Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában a fiatalok kilátásai rosszak, és alapfokú képesítést igénylő munkákra kénytelenek támaszkodni. Ezzel ellentétben Ausztriában, Svédországban és Németországban alig esett az újonnan felvett munkavállalók száma, az oktatásban megszerezhető és a munkáltatók által keresett képzettségek összhangban vannak. A harmadik csoportba sorolja Brüsszel a többi között - Lengyelország és Szlovákia mellett- Magyarországot is.    A jelentés megállapítja, hogy jelenleg 218 millióan dolgoznak az EU munkaerőpiacán, és mindössze öt olyan ország van, Ausztria, Belgium, Németország, Málta és Svédország, ahol mind a bruttó hazai termék (GDP), mind a foglalkoztatottak száma eléri a válság előtti szintet.    A dokumentum adatai arra utalnak, hogy 2008 és 2012 között 19 százalékkal csökkent a meghirdetett állások száma, és a cégek 14 százalékkal kevesebb embert vettek fel. A legsúlyosabban az alacsonyan képzett fiatalokat érintette a krízis: az ő körükben 2008-hoz képest 31 százalékkal esett vissza azok száma, akik beléptek valamilyen munkahelyre.    A jelentés a bizottság értékelése szerint arra is rávilágít, hogy nőtt a határozott idejű szerződések száma. 2012-ben például a létrejött új munkaszerződések 58 százaléka ilyen jellegű volt, holott a munkavállaló inkább határozatlan idejű szerződést szeretett volna. Ez arra utal, hogy az álláskeresők kénytelenek átmeneti vagy részmunkaidős állásokat is elfogadni - állapítja meg a brüsszeli testület.    Ami a munkaerőpiacon keresett képességeket illeti, a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az szoftverekkel és értékesítéssel foglalkozó szakemberek iránt nő a leggyorsabban a kereslet, de ápolókra és nővérekre is egyre nagyobb az igény az egészségügyben. Ezzel szemben az alacsony és közepes képzettséget igénylő munkavállalók iránt esett a leginkább a kereslet a munkaerőpiacon, főleg az építőiparban. A válság által legsúlyosabban érintett országokban például mintegy 50 százalékkal. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?