<p>A csökkenő ingatlanárak, továbbá a jelzáloghitelek mérsékelt és tartósnak tűnő kamata eredményeként újra meglódult a lakosság hitelfelvétele.</p>
Erősödik a lakosság hitelfelvételi hajlandósága
„Az év első hat hónapjában 6600 jelzáloghitel igénylését elégítettük ki, 262 millió euró értékben. Ez éppen a kétszerese a 2009 elején tapasztalt volumennek” – közölte Ľubica Foltánová, az Általános Hitelbank (VÚB) termékmenedzsere.
Pozsony máig drága
Leginkább a fővárosban és annak vonzáskörzetében élők vesznek fel jelzáloghitelt – arányuk eléri a 32%-ot. „Ráadásul a pozsonyiak hitele a legmagasabb, az átlagos összeg eléri a 71 ezer eurót, míg Besztercebánya megyében az átlagos hitel nagysága csupán 28 400 euró” – tette hozzá Foltánová. Ennek ellenére, ha csak az egyes régiók átlagos bérszintjéből indulunk ki, még mindig a fővárosiak keresetéből futja a legkisebb alapterületű lakásra. Bár csak elméleti számításról van szó, 20 százalékos önrészt és az átlagbér 30%-át elérő törlesztőrészletet figyelembe véve, egy pozsonyi csupán 35 négyzetméteres lakást engedhet meg magának, míg a jóval alacsonyabb bérszintű Trencsén megyében az átlag 56, Zsolna megyében pedig 51 négyzetméter. Mindez a rendkívül drága fővárosi ingatlanokkal magyarázható, nem véletlen, hogy éppen itt veszik fel a legmagasabb jelzáloghiteleket.
Általános áresés
„Az ingatlanárak esése 2010 első negyedében megállt, azonban a 2008-as maximumhoz képest országos átlagban négyzetméterenként 253 euróval csökkentek az árak, ami 16%-os mérséklődést jelent. Mivel időközben valamelyest nőttek a fizetések, továbbá a jelzáloghitelek kamata is viszonylag alacsony szintre állt be, ezért megállapítható, hogy napjainkban a lakáshoz jutás feltételei a 2005-ös állapotnak felelnek meg” – közölte Zdenko Štefanides, a VÚB vezető elemzője, aki szerint az év végéig érdemben nem emelkednek majd a hitelkamatok. Az alacsonyabb lakásárak egyben alacsonyabb összegű hitelfelvételt is eredményeznek: 2008-ban a jelzáloghitel átlagos nagysága 49 200 euró volt, tavaly ez 44 550 euróra csökkent, 2010 első félévében pedig egyenesen 39 700 euróra olvadt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.