Pozsony. Nem örülhetnek maradéktalanul a sertéstenyésztők annak, hogy a szlovákiai piacon mára jelentős sertéshúshiány alakult ki, aminek következtében a felvásárlási árak kúsznak felfelé – ez persze a bolti árakban is lecsapódik.
Emelkedik a kiskereskedelmi húsár
A hiány ellenére a feldolgozók nem akarnak 50 koronánál többet fizetni az alapanyagért. Edita Ohrablová, a főleg kisebb feldolgozókat tömörítő Szlovákiai Húsfeldolgozók Szövetségének (SMZ) elnöke szerint ha az árak nem állapodnának meg ezen a szinten, úgy a feldolgozók – még a kisebbek is – inkább importhoz folyamodnak. Szerinte a kilónkénti 1 korona plusz a felvásárlási árban 3–5 koronával drágítja a húst a boltok pultjain. A sertéstenyésztők viszont arra figyelmeztetnek: a felvásárlási árak a két évvel ezelőtti szinten vannak, ugyanakkor a bolti árakat össze sem lehet hasonlítani a két évvel ezelőtti húsárakkal.
Érdekes, hogy a marhahús esetében nem mutatkozik hiány. Az első félévben 35,3 ezer tonnát értékesítettek belőle, a második félévben 2 ezer tonnával többel számolnak, vagyis éves szinten öszszesen 72,8 ezer tonna eladásával számolnak. „A marhahús iránt már hagyományosan kisebb a kereslet, mivel a vásárlók túl drágának tartják, ezért a teljes felhozatal valószínűleg nem is értékesíthető, így a piaca stagnálni fog” – mondta Edita Ohrablová.
A Szlovákiai Húsfeldolgozók Szövetsége cáfolta a nagy ipari húsfeldolgozók közelmúltbeli állítását, miszerint a kis feldolgozók esetében az állat-egészségügyi szakhatóságok nem követelik meg maradéktalanul az EU-normákat, illetve könnyebb kijátszani azokat. A szervezet tagjai közölték: ugyanolyan szigorú közegészségügyi szabványoknak kell eleget tenniük. (gyor)
Többet fizetünk a vajért és a cukorért
Pozsony. Nemcsak a hús, hanem egyes tejtermékek ára is emelkedni fog. Szakértői becslések szerint az Európában tapasztalt tejzsírhiány miatt a teavaj (125g) ára sem tér vissza a nyári szabadságok előtti 16–19 koronás szintre. A szakértők nem feltételezik a kenyér és péksütemény árának csökkenését sem. Előrejelzések szerint az új cukorrépatermésből gyártott kristálycukor valószínűleg 38–40 koronás kilónkénti bolti áron kerül forgalomba. (P)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.