Egyezség az üzletláncokkal

Pozsony |

<p>Az üzletláncok és a termékbeszállítók között már huzamosabb ideje feszült a viszony, hasonló a helyzet az őstermelőkkel is. Ezen próbál meg enyhíteni a Szlovákiai Élelmiszer-kamara (PKS) és a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (SAMO) által létrehozott &bdquo;Kezdeményezés a tisztességes kereskedelemért&rdquo; projekt.</p>

A tisztességes kereskedelemért kezdeményezés eredetileg európai szinten nyolc jelentős szövetség javaslatára jött létre, mely szervezetek a mezőgazdasági termékeket előállító és beszállító nagy- és kiskereskedőket, a termelőket, a feldolgozókat, valamint a fogyasztási szövetkezeteket képviselik. Daniel Poturnay, a Szlovákiai Élelmiszer-kamara (PKS) elnöke szerint arra kell törekedni, hogy az agrártermékeket előállítók és beszállítók egyenrangú partnerekké váljanak a kereskedelmi láncolatban. A folyamat egyes láncszemei között változtatni kell a viszonyokon, véli mind a PKS, mind pedig a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (SAMO). A két említett szervezet szorgalmazni fogja, hogy a kezdeményezést további termékbeszállítók, kereskedelmi szövetségek és szervezetek is támogassák, illetve járuljanak hozzá az együttműködéshez. Katarína Fašiangová, a SAMO elnöke szerint csakis a kölcsönös párbeszéd vezethet korrekt kapcsolatokhoz. Ezzel párhuzamosan a földművelésügyi tárca uniós szinten próbál megoldást találni a gazdák ezzel kapcsolatos problémáira.

Az Európai Bizottság jövőre kíván hatékonyabban foglalkozni az agrártermelők szerepének a megerősítésével a kereskedelmi láncolatban. Szlovákia féléves uniós elnöksége során az egyik prioritásaként kezeli ezt a kérdést. „Hogy az Európai Bizottság (EB) 2017-ben komolyabban odafigyel a termelők szerepére és helyzetére, az Szlovákia uniós elnökségének az egyik nagy eredménye” – hangsúlyozta Vladimír Machalík, a földművelésügyi tárca szóvivője. Szerinte az EB formálisan most ismerte be első alkalommal, hogy a kérdéssel hatékonyan és részletekbe menően kell foglalkozni. „Az EB éveken át mellőzte a problémakört, holott több uniós ország is több jogszabályt hozott a termelők üzletláncokkal szembeni védelme érdekében” – erősítette meg Machalík. Gabriela Matečná, a földművelésügyi tárca vezetője szerint egy csatát Szlovákia megnyert, de a harc mind a szlovákiai, mind az európai agrártermelőkért és feldolgozókért folytatódik. „Az a célunk, hogy tisztességesek legyenek a kereskedelmi feltételek az élelmiszer-beszállítás valamennyi szintjén” – mondta Matečná.

A szlovákiai agrártárca ki akarja használni az ország uniós elnökségi időszakát arra, hogy a kérdésben további erőteljes nyomást gyakoroljon Brüsszelre. Szlovákia uniós elnöksége az év végéig tart, és decemberben ülésezik a földművelésügyi miniszterek tanácsa Gabriela Matečná vezetésével. (sus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?