Draskovics az új tárcavezető

Budapest. A tegnapi kormányülésen Medgyessy Péter magyar miniszterelnök menesztette László Csaba pénzügyminisztert. A kormányülést követő sajtóértekezleten Medgyessy bejelentette, László Csaba utódja Draskovics Tibor lesz. Draskovics Tibor 1955-ben született Budapesten. Jogi egyetemet végzett, ügyvédként is dolgozott.

Budapest. A tegnapi kormányülésen Medgyessy Péter magyar miniszterelnök menesztette László Csaba pénzügyminisztert. A kormányülést követő sajtóértekezleten Medgyessy bejelentette, László Csaba utódja Draskovics Tibor lesz. Draskovics Tibor 1955-ben született Budapesten. Jogi egyetemet végzett, ügyvédként is dolgozott. 1979-91 között a pénzügyminisztériumban töltött be különféle beosztásokat, a kabinetbe 1994-ban tért ide vissza, a Horn-kormány közigazgatási államtitkáraként. 1999-től az ABN Amro Bank vezérigazgató-helyettese volt, tegnapig pedig a miniszterelnök kabinetfőnökeként tevékenykedett.

Kovács László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, külügyminiszter szerint a vártnál magasabb államháztartási hiány miatt távozik a kormányból a pénzügyi tárca vezetője. A politikus elmondta: az államháztartási hiány az önkormányzatokkal együtt megközelítheti a 6 százalékot. A pénzügyi tárca szerdai közleménye szerint a deficit 5,6 százalék volt tavaly a miniszter által remélt 5,2 százalék helyett. A szaktárca vezetőjének távozásáról már november óta keringenek a pletykák a szaksajtóban és a gazdasági világban, eddig azonban ezek nem bizonyultak igaznak. László Csabát a nyáron több ügyben is kritizálta az MSZP. Bírálat érte a pénzügyi tárcát – illetve kommunikációját –, amikor László Csaba bejelentette: 2004-ben nem csökkennek az adókulcsok, megszűnik a lakáshitelek adókedvezménye, módosul az ingatlanadózás szabályozása, valamint szigorodnak a táppénz igénybevételének szabályai. A nagyobb kormányzó párt nehezményezte, hogy a pénzügyi tárca elképzeléseit anélkül hozta nyilvánosságra, hogy az MSZP-vel egyeztetett volna. A minisztérium javaslatai a nyilvános politikai viták után rendre elbuktak.

A forint a pénzügyminiszter leváltásának hírére meredek esésbe kezdett – közölte Barcza György, az ING Bank elemzője. A reggeli 261 forintos szint után 14 órakor 265 forintot is ért egy euró. A szakértő elmondta, hogy a gyengülés a pillanatnyi riadalomnak volt köszönhető, negyed órával később a magyar fizetőeszköz visszanyerte reggeli pozícióját és Draskovics kinevezését követően megnyugodott a pénzpiac.

A tegnap megjelent, vártnál nagyobb tavalyi államháztartási hiányról szóló pénzügyminisztériumi közlemény nyomán elemzők szerint további megszigorító intézkedéseket kell hoznia a kormányzatnak. Egyes szakértők szerint ezeket Draskovics Tibor leendő pénzügyminiszter a távozó László Csabánál könnyebben viheti keresztül a szocialista pártban. (NG, o-o, NF)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?