<p>A hamisított termékek aránya az elmúlt egy évtizedben több mint a duplájára nőtt: mára az Európai Unió importjának az 5%-át teszi ki, miközben a legtöbb hamisítvány Kínából érkezik. A legveszélyeztetettebb ágazatok a cipő-, a ruházati, a bőr-, a gépipar, az óragyártás, az optikai és a kozmetikai ipar, továbbá a gyógyszergyártás.</p>
Dőlnek hozzánk a hamisított termékek
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös kutatása a hamisítás gazdasági hatását vizsgálta a 2011–2013 közötti évekre vonatkozó, mintegy félmillió vámáru-lefoglalási adat felhasználásával. A most közzétett tanulmány szerint a hamisított és kalóztermékek a világkereskedelmi forgalom 2,5 százalékát tették ki 2013-ban, ami 461 milliárd dollárt (338 milliárd eurót), azaz Ausztria éves GDP-jének megfelelő összeget jelentett. A hamisítás volumene 2005-höz képest több mint a duplájára növekedett. Az Európai Unió területére 116 milliárd dollár (85 milliárd euró) értékben hoztak be hamis termékeket, ami 2013-ban a közösségi import 5 százalékát képviselte.
Kína a főbűnös
A hamisított és kalóztermékek kereskedelme egy globális és dinamikusan növekvő jelenség, amely valamilyen formában – gyártó-, cél- vagy tranzitországként – a világ szinte minden gazdaságát érinti. Növekvő szerepet játszanak a hamisításban a feltörekvő országok: a hamis termékek legnagyobb előállítója Kína. A leginkább hamisított márkák a fejlett ipari országokból, így az Egyesült Államokból, Olaszországból, Franciaországból, Svájcból, Japánból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Luxemburgból származó, oltalommal védett márkák közül kerülnek ki. A folyamatosan változó kereskedelmi útvonalak közül az Európai Unióba irányuló utak közös tranzitpontjait Hongkong, Kína és Szingapúr képezi. Emellett a gyenge központi kormányzattal rendelkező háborús övezetek, így például Afganisztán, vagy Szíria is fontos csomópontjai a nemzetközi feketekereskedelemnek. Az Európai Unió gazdaságát még a Törökországból és az Egyesült Arab Emirátusokból érkező hamis árucikkek is veszélyeztetik.
Fontos tény, hogy a vámhatóságok által lefoglalt hamis árucikkek 20 százaléka egyesült államokbeli jogosultak termékeinek volt a másolata. A rangsorban még az olasz (15%), francia (12%) és svájci (12%) eredetű termékek alapján készített hamisítványok szerepeltek magas arányban.
Mindenből van utánzat
A hamisítás a termékek széles skáláját érinti – a luxuscikkektől (óra, parfüm, bőráru) kezdve az ipari beruházási javakon át (gépek, alkatrészek, vegyi anyagok) a fogyasztási cikkekig (játékok, gyógyszerek, kozmetikumok, élelmiszerek). Az árulefoglalási adatok alapján leginkább a cipő-, a ruházati, a bőr-, az elektromos gépipar, az óragyártás, az optikai és a kozmetikai ipar, továbbá a gyógyszeripar tartoznak a hamisítás által legjobban kitett ágazatok közé.
Már postán is terjed
Az elektronikus kereskedelem és az internet fellendülésével párhuzamosan növekszik a postai vagy futárszolgálat útján kézbesített kisebb szállítmányok aránya a hamis termékek kereskedelmében. A 2011 és 2013 között lefoglalt hamisított áruk 62%-a postai úton került a megrendelőkhöz. A tíznél kevesebb tételből álló, kisebb szállítmányok 43 százalékot tettek ki; ezek felderítése és lefoglalása sokkal nehezebb feladatot, új kihívást jelent a hatóságok számára, aminek növekvő költsége végső soron az adófizetőket terheli, emelte ki a tanulmány. (TASR, hvg.hu, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.