Csökkentve növelték az adóterhet

Pozsony. Az elmúlt évek stagnálását követően idén némileg mérséklődtek a lakossági adóterhek, ezért 2004-ben az adószabadság napja a korábbi június 4. helyett június 3-ra esik – derül ki a Szlovákiai Adófizetők Szövetségének elemzéséből. Az átlagbérből élő a korábbinál azonban mégis többet adózik.

A Szlovákiai Adófizetők Szövetsége (ZDPS), amely 1999 óta vizsgálja a lakosság adóterhelésének alakulását, 2004-ben június 3-ában határozta meg az adószabadság napját. Ez az a dátum, ameddig csak az államra dolgozunk, ezt követően pedig már csupán magunkra. Minél inkább kitolódik az időpont, annál nagyobb a lakosság adóterhelése.

Ivan Švejna, az F. A. Hayek Alapítvány igazgatója szerint a hazai adóreformok összességében alig érezhető hatást gyakoroltak, azaz az adó mértéke csupán némileg csökkent. Ez a számok nyelvén a következőt jelenti: míg 2003-ban a bruttó hazai össztermék (GDP) 42,2 százalékát vonta el és osztotta újra az állam, addig 2004-ben a 41,7 százalékát. Ez a 0,5 százalékpontos különbség eredményezi, hogy a tavalyi június 4. helyett idén június 3-ra esik az adószabadság napja. Még plasztikusabban kifejezve: idén az állam minden egyes megtermelt koronából 42 fillért von el.

Természetesen ez csupán az átlag, hiszen nem mindegyik polgárnak azonosak az adóterhei. Ezért a Szlovákiai Adófizetők Szövetsége a munkavállaló adóterheit is megvizsgálta, beleértve a munkavállaló utáni, a munkaadó által befizetett járulékok nagyságát is. A számítások végeredménye módfelett lehangoló. A munkavállaló ugyanis minden egyes 100 koronából – az összes levonást figyelembe véve – csupán 47,9 koronát kap kézhez, tehát a fennmaradó 52,1 koronát adó, kötelező biztosítás, nyugdíjalapi befizetés és egyéb elvonás formájában elveszik a dolgozótól. Összehasonlításul, tavaly 47,3 korona volt e mutató. A helyzet azért nem változott érdemben, mert ugyan idén 19 százalékon egységesítették a jövedelemadót, azonban a tavalyinál összességében magasabb általános forgalmi adó (14 és 20 százalék helyett egységesen 19 százalék) gyakorlatilag semlegesíti annak jótékony hatását; mindössze annyi történik, hogy közvetlen adó helyett közvetett formában járulunk hozzá az államkassza feltöltéséhez. Sőt, a szervezet vizsgálódása során még tovább ment, s megállapította: az átlagfizetésből élő munkavállaló 2004-ben a bruttó béréből a korábbinál kevesebbet kap kézhez. Igaz ugyan, hogy az egységnyi munka elvégzésére fordított költségek csökkentek, azonban e csökkenést csupán a munkaadó érzi meg, míg az átlagos munkavállalónak a nyugdíjreform miatt megnövekedtek az adóterhei, a magasabb áfáról nem is szólva.

A ZDPS végkövetkeztetése: az átlagbérű dolgozó tavaly a bruttó bérének 65,3 százalékát kapta kézhez, 2004-ben viszont már csak a 64,3 százalékát. A Forbes amerikai gazdasági szaklap minden évben összeállítja a Tax Missery Indexet, ami tükörfordításban az adótéboly indexét jelenti. E mutató azt fejezi ki, hogy ha a polgárokat és a jogi személyeket az adott országban érvényes összes létező adó felső határával terhelnék, akkor összességében mennyi adót fizetnének. E képzeletbeli adóteher-táblázaton Szlovákia látványosan javította pozícióját, és a legkisebb adókat kivető országok felső harmadába került. A volt szocialista országok közül csupán Oroszország, Litvánia, Lettország és Észtország előz meg, míg Magyarország és Csehország már a legnagyobb adóterhek alatt nyögő országok egyharmadába tartozik. (shz)

Az adószabadság napja

1999 június 4.

2000 június 9.

2001 június 4.

2002 június 4.

2003 június 4.

2004 június 3.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?