Csökkenhet az OPEC befolyása

A második világháborútól 1973-ig a kőolaj hordónkénti (1 barrel, azaz 158,94 liter) világpiaci ára 2,5 és 3 dollár között ingadozott. Ez mai árakon 12-17 dollárnak felel meg. A fordulat 1973-ban következett be, amikor Szíria és Egyiptom összehangolt támadást indított Izrael ellen (negyedik arab-izraeli háború). Az Egyesült Államok és számos más nyugati ország támogatásáról biztosította Izraelt. Bár a háborúnak gyorsan vége szakadt, az OPEC arab tagországai azonban – válaszul a nyugati támogatásra – olajembargót hirdettek az Izraelt pártoló országok ellen. Az arab államok napi 5 millió hordóval fogták vissza termelésüket, amit képtelen volt ellensúlyozni a többi olajtermelő 1 millió barrellel megemelt felhozatala. Az embargó eredményeként a nyersolaj ára 1974 végéig megnégyszereződött, és elérte a hordónkénti 12 dollárt. Az olajembargó súlyos gazdasági válságot okozott a nyugati államokban, az OPEC ennek ellenére továbbra is fenn tudta tartani az 1974-es árakat. 1979-ben megbukott Iránban az Amerika-barát Pahlavi sah rendszere (iszlám forradalom), a következő évben pedig Irak megtámadta Iránt, és egy 1988-ig tartó véres háború vette kezdetét a két OPEC-tagállam között. Ezen események miatt több millió barrellel esett vissza az iráni és az iraki termelés, ami újabb nagy hasznot hozott a többi OPEC-tagnak, az olajár az 1978-as 14 dollárról 1981-re 35 dollárra nőtt. A nyolcvanas évek második felében azonban lényegében összeomlott az OPEC hatalma. Ennek több oka volt. Először is a nyugati gazdaságok komoly szerkezetváltáson mentek keresztül: leépültek az energiafaló iparágak és szempont lett az energiatakarékosság a házak szigetelésétől az autók fogyasztásáig, és sokszor más energiaforrással próbálták helyettesíteni a kőolajat. Másodszor, a nyugati államok jelentős, 3 hónapra elegendő stratégiai olajtartalékokat halmoztak fel, hogy jobban védekezhessenek a rövidtávú áringadozások ellen. Harmadszor, számos nem OPEC-tag jelentősen növelte az olajtermelését. És végül, maguk az OPEC-tagállamok sem tartották be a vállalt termelési kvótákat (mennyiségi korlátozásokat). 1986-ra az olajár a barrelenkénti 10 dollár környékére zuhant. A nagy fordulatot újra egy közel-keleti háború hozta meg. 1990-ben Irak Kuvaitot foglalta el, amit 1991-ben az USA vezette szövetséges erők szabadítottak fel. A visszavonuló iraki csapatok ekkor felrobbantották a gazdag emírség olajkútjait. A háború és a termeléskiesés miatt az olajárak újra a magasba szöktek, elérték a 40 dollárt. Valami hasonló történt az elmúlt fél évben is. A háborús várakozások miatt az olajár újra a 40 dolláros szint közelébe kúszott. Az amerikaiak és britek vezette koalíció gyors győzelme Irakban, valamint az a tény, hogy Szaddám Huszein mindössze hét olajkutat robbantatott fel, a kuvaiti kutakat pedig végképp nem érte károsodás, oda vezetett, hogy az olajárak gyorsan esni kezdtek. Jelenleg az OPEC célját (az olaj árának 22-28 dollár között tartása) egyszerre több irányból fenyegetik kihívások. Először is várható, hogy az iraki termelés az elkövetkező években jelentősen növekedni fog. Másodszor, az amerikai-brit megszállás, és a várható ideiglenes amerikai kormányzás Irakban, emellett az új iraki vezetés amerikaiak iránti valószínűsíthető elkötelezettsége is mind kérdésessé teszi Irak jövőbeni együttműködését a többi OPEC-taggal. Harmadszor, számos OPEC-en kívüli olajtermelő, mindenekelőtt Oroszország, de a Kaukázus, Közép-Ázsia és Afrika államai is, jelentősen növelni kívánják olajkivitelüket az elkövetkező években. Mivel az OPEC az Irak körüli bizonytalanság miatt az elmúlt félévben valósággal elárasztotta a piacot olajjal (amit még így is egyre növekvő áron tudott eladni), most vissza kellene fognia a termelést, méghozzá jelentősen. Ellenkező esetben az olajárak újra a 10 dolláros hordónkénti árra zuhanhatnak, úgy mint 1986-ban vagy 1998-ban. Az OPEC szakminiszterei április 24-i bécsi ülésükön június elsejétől napi 25,4 millió barreles termelési kvótában állapodtak meg. Ez ugyan magasabb az eddigi 24,5 millió hordós kvótától, ám ezt az iraki háború idején felfüggesztették és jóval több olajat adtak el. Az OPEC ezzel a kínálat-visszafogással próbálja stabilizálni az árakat. Egyelőre kevés sikerrel. Nyugati elemzők szerint ennél jóval nagyobb mértékben kellene csökkenteni a termelést. Ezt igazolja az olajárak alakulása, amelyek máris 5 hónapos mélyponton vannak, és még az OPEC-ülés napján is estek, hiába fogadkoztak az olajminiszterek, hogy visszafogják a kínálatot. Az alaptípusnak számító északi-tengeri Brent kőolaj hordóját júniusi szállításra például már 24 dollár alatt adták, pedig az ár a háborút megelőzően még 34 dolláros csúcson volt. Az OPEC története azt igazolja, hogy a tagállamok (kivéve Szaúd-Arábia állami olajvállalatát, az Aramcót) mindig is vonakodtak betartani a kvótákat, és rendre többet termeltek a megengedettnél. Ha a közeljövőben is így viselkednek, miközben a nem OPEC-tagok jelentősen növelik az olajkivitelüket, akkor az olaj ára tovább zuhanhat, az olajkartell hatalma az árak befolyásolásában pedig jelentősen csökkenhet.

Az Olajexportáló Államok Szervezete

Az OPEC 1960-ban alakult Irán, Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia és Venezuela részvételével. 1971 végén további hat ország, Katar, Indonézia, Líbia, Egyesült Arab Emírségek, Algéria és Nigéria csatlakozott a szervezethez. Az OPEC székhelye Bécs, ahol rendszeresen találkoznak a tagállamok olajminiszterei. A jelenlegi világtermelés kb. 40%-át adó szervezet célja az, hogy a kőolaj hordónkénti világpiaci árát a 22-28 dolláros sávban tartsa. Ezt úgy próbálja elérni, hogy termelési mennyiségi korlátozásokat (kvótákat) határoz meg a tagországok számára. Az OPEC tagországai tehát ún. árkartellbe tömörültek, visszafogják az olajkínálatot, hogy felverjék az árakat, ezért gyakran nevezik a szervezetet olajkartellnek. (gl)