Pozsony. A mečiari privatizáció kapcsán a Nafta Gbely vagy éppen a Slovnaft és a kassai vasmű jut az emberek eszébe. Született viszont néhány olyan döntés is, amelynek eredménye nem tér el a „nagy ügyektől”, mégis kevesen foglalkoznak velük. Jellemző példa erre a ladcei cementgyár.
Cifrára sikerült a cementgyári capriccio
A cementgyárat több hullámban magánosították – a legfontosabb döntés 1995-ben, a Moravčík-kabinet magánosítási határozatainak felülvizsgálatakor történt. 1994-ben ugyanis létezett egy magánosítási határozat, amely egy évvel később egyértelműen politikai háttérrel változott meg. A politikai hátteret mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a részvények 58 százalékáért egyes érdeklődők 400 millió koronát meghaladó összeget kínáltak, a gyár viszont 220 millióért kelt el. Ez a 220 millió se vándorolt az államkasszába, hanem a beruházásokba, amit egyébként a gyár hivatalos honlapja sem tagad.
Vladimír Mečiar ugyan a hazai párthű vállalkozókat részesítette előnyben, ennek ellenére a ladcei cementgyárnak külföldi tulajdonosa lett. Az eredeti magánosítási döntést követően lépett be kormányzati támogatással a német Berger cég (ekkor a francia Lafarge is érdeklődött a gyár iránt). Megjegyezzük, hogy a Berger Holding Németország egyik legnagyobb építkezési vállalata és a tulajdonos az akkortájt még Kohl vezette kereszténydemokrata CDU legnagyobb támogatója volt. Az igazsághoz tartozik az is, hogy Berger a cementgyárat Mečiar bajorországi útja után szerezte meg – bár a dátum bizonyára véletlen egybeesés műve.
A ladcei gyárnak azóta több beruházása és néhány botránya is volt. Egyrészt évekig harcoltak a környék környezetvédői a tisztítóberendezés miatt, a ladcei házak és kertek ugyanis cementportól fehérlettek. Amikor bergerék majdnem kétszeresére akarták növelni a gyártási kapacitást, komoly környezetvédelmi beruházásokra kényszerültek. Nos, ezután jött a következő tisztázatlan ügy, amikor a gyár területén felrobbant egy állati hulladékanyagot tartalmazó konténer. Kiderült, hogy a környezetvédelmi hivatal hozzájárulása nélkül a cementgyár kohói állati hulladékokat égettek. Többek közt a kergemarhakór miatt elpusztított tetemek maradványait.
Legújabban olyan értesülések kaptak szárnyra, hogy a ladcei cementgyár dömpingáron forgalmazza Szlovákia egyik legkiválóbb portlandi cementjét (1889-től gyártják). A szerkesztőségünkbe eljuttatott dokumentumok arra utalnak, hogy bergerék vagy ki akarnak vonulni a piacról, vagy el akarják árasztani a nyugati piacot olcsó cementtel, egyelőre nem tudni, milyen gazdasági megfontolásokból. A ladcei gyár megszüntetése érdekes fejlemény lenne – 1994-ben ugyanis még a stratégiai vállatok listáján volt, és egyike azon kevés cementgyárnak, amelyek a rendszerváltást nehezen, de túlélték. (-ász)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.