Bezárt a Nokia Komárom Kft. gyára

Tatabánya |

<p>A hónap végén bezárt a&nbsp;Nokia Komárom Kft.&nbsp;telefongyára - mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője vasárnap az MTI érdeklődésére, hozzátéve, a gyár utolsó 24 dolgozójának leépítését pénteken jelentették be a megyei munkaügyi központban.</p>

Pákozdi Szabolcs elmondta, a 24 dolgozó intézte az üzem felszámolásának adminisztratív teendőit.     A gyárnak 1620 aktív dolgozója volt, közülük 1024 magyar és 272 szlovák munkavállaló már elhelyezkedett. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Kft. kedden Komáromban irodát nyit, ahol tanácsadással és képzéssel segítik a még állást keresőket - ismertette az ügyvezető.     Kilencven ember vesz részt logisztikaiügyintéző-, targoncás-, tb-ügyintéző- és PLC-programozóképzéseken, a végzés után jó eséllyel találhatnak állást. Az iroda 2015 júniusáig működik.     Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint az érintettek elhelyezkedését a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány négy közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek.     Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztérium parlamenti államtitkáraként még júliusban utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezetőit, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azokkal vállalatokkal, amelyek Komáromban termelő beruházást akarnak létrehozni.     A lengyel Alumetal járműipari vállalat október 10-én jelentette be, hogy 9 milliárd forintos beruházással a komáromi ipari parkban építi fel új gyárát, amely 150 új munkahelyet létesít 2017 végéig.     Szijjártó Péter pénteken a Szöulban rendezett dél-koreai-magyar üzleti fórumon ismertette, hogy az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries Komáromban építi fel új üzemét. A beruházás értéke három év alatt eléri a 8,6 milliárd forintot, első lépésben 120 új munkahelyet hoznak létre, később a foglalkoztatottak száma elérheti a 250-et.     A Nokia mobilüzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak, mivel jó ideje kihasználatlanok a kapacitásai. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg - közölte a vállalat.     A gyár szakszervezeti vezetője, László Zoltán korábban az MTI-nek elmondta, a megszűnő gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kaptak.     A szlovák állampolgárok ugyanazokat a juttatásokat kapták meg, mint a magyar dolgozók.     A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékát kitevő árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?