Autópályák magánpénzből

Pozsony. A visegrádi országok közlekedéspolitikájában kiemelt szerepet szánunk az észak-déli közlekedési folyosó kiépítésének – nyilatkozta Pavol Prokopovič, közlekedési miniszter, a cseh, magyar és lengyel közlekedési miniszterekkel folytatott tárgyalásait követően.

Pozsony. A visegrádi országok közlekedéspolitikájában kiemelt szerepet szánunk az észak-déli közlekedési folyosó kiépítésének – nyilatkozta Pavol Prokopovič, közlekedési miniszter, a cseh, magyar és lengyel közlekedési miniszterekkel folytatott tárgyalásait követően. Szerinte ennek érdekében összehangolják a környező országok tevékenységét a közlekedési folyosó minél jobb átjárhatósága érdekében. Az országaink közötti kapcsolatokban egyre nagyobb szerepet játszik a kombinált közlekedés is. A tegnap megkötött egyezmény szerint a négy ország olyan feltételeket teremt, hogy a vonatokat a lehető legkevesebb ideig várakoztassák a határokon. Ebben segít az is, hogy a vonatokról és küldeményekről elektronikus formában közvetítik majd az információkat. Egy hónapon belül a négy ország közlekedési minisztériumai mellett szakmai bizottságok alakulnak, amelyek fő feladata a kombinált közlekedés minőségének a javítása lesz.

Mind a négy országnak jelentős kihívást jelent az autópálya-építés is, minőségi úthálózat nélkül ugyanis egyre nehezebb külföldi befektetőket szerezni. Az autópálya-építésre azonban egyre kevésbé jut elegendő pénz a nemzeti költségvetésekből, amit csak tőkeerős külföldi befektető tud pótolni. Szlovákiában a napokban terjesztették a kormány gazdasági tanácsa elé az autópálya-építési programot, ami szintén számol külföldi befektetők bevonásával. Ebben azonban korántsem vagyunk egyedül, hiszen Marek Pol lengyel közlekedési miniszter szerint az összes környező ország támogatja a magánépítkezéseket. Szerinte a befektetők kiadásai úgy térülhetnek meg, ha ezeken az utakon vámot vezetnek be. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?