Átlagos a hazai alkoholfogyasztás

Pozsony |

<p>Világviszonylatban Európában a legmagasabb az egy főre eső alkoholfogyasztás. Éppen ezért volt kíváncsi az Európai Bizottság arra, miként vélekednek az alkoholfogyasztásról az Európai Unió polgárai, és mennyire tájékozottak az alkohol kedvezőtlen hatásairól.</p>

Az európaiak egynegyede azt állítja, hogy a legutóbbi 12 hónapban egyáltalán nem fogyasztott szeszesitalt, háromnegyedük beismerte, hogy isznak. A legtöbbet a dánok (a lakosság 93 százaléka), a svédek (90 százalék) és a hollandok (88 százalék) isznak. Ezzel szemben Portugáliában (58 százalék), Olaszországban (60 százalék) és Magyarországon (64 százalék) isznak a legkevesebbet.

Szlovákiában az európai átlagnak megfelelően, a lakosság háromnegyedénél többen is azt vallották, hogy az elmúlt egy év alatt fogyasztottak alkoholt, s ezeknek a 84 százaléka a legutóbbi egy hónapban is. Ha a szeszesital ára egynegyedével megemelkedne, a szlovákok 49 százaléka felhagyna az ivással és ezzel az első helyre kerülnének Európában az alkoholról való lemondásban.

Ez derül ki az Eurobarométer felméréséből, amelyet az Európai Unió 27 tagállamában tavaly október 2. és 19. között végeztek. „Az Európai Unióban évente 195 ezer ember hal meg szeszesital okozta halállal. Boldog vagyok, hogy mi tudatosítjuk ezeket a kockázatokat és nem vagyunk közömbösek a probléma iránt,“ jelentette ki Andrea Elscheková-Matisová, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének vezetője

A megkérdezettek 89 százaléka, sőt, a szlovákok 96 százaléka egyetért azzal, hogy 18 éven aluliak ne vásárolhassanak és ne fogyaszthassanak szeszesitalt. Az európai lakosságnak több mint a háromnegyede támogatja, hogy az üvegek címkéjén is tüntessék fel a figyelmeztetést a terhes nőknek és a gépjárművezetőknek. Ami az alkohol reklámozását illeti, a szlovákok a legszigorúbbak – a lakosság 92 százaléka támogatja a fiatalokat célba vevő reklámozás tilalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?