Alacsonyabb adók, százezer új munkahely

Pozsony |

<p>A tegnap elfogadott kormányprogram gazdasági pontjaival nagy vonalakban a munkáltatók és a szakszervezetek is elégedettek, az elemzők szerint azonban a vállalkozói szféra fellendítéséhez jóval többre lenne szükség.</p>

„Örülünk, hogy a most elfogadott kormányprogram – a négy évvel ezelőttivel szemben – olyan konkrét ígéreteket tartalmaz, amelyek teljesítése ellenőrizhető lesz” – nyilatkozta a gazdasági érdekegyeztető tanács tegnapi ülését követően Miroslav Kiraľvarga, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) az elnöke, aki elsősorban a vállalkozókkal kapcsolatos ígéreteket emelte ki.

Drágább cigaretta

A tegnap elfogadott kormányprogram szerint az előttünk álló választási időszakban a jelenlegi 22-ről 21 százalékra csökkentik a társasági adó kulcsát, és évente felülvizsgálják a mértékét. A minimális társasági adó (az ún. adólicenc) 2018. január elsejétől szűnhet meg, a vállalkozók így leghamarabb 2019-ben érzik meg az intézkedés hatását, amikor a 2018-as adóbevallást nyújtják be. Jó hír a vállalkozóknak, hogy újra nő a költségként leírható átalány összege. Jelenleg ez a bevétel 40 százaléka, legfeljebb azonban évi 5040 euró. Hogy pontosan milyen emelést terveznek, az azonban nem derül ki a kormányprogramból. Nem jártak sikerrel a jobboldali pártok ugyanakkor a személyi jövedelemadó magasabb, 25%-os kulcsának az eltörlésére tett javaslatukkal, ráadásul az ágazati adók sem tűnnek el. A dohány jövedéki adóját pedig még növelik is, a cigaretta így tovább drágulhat.

Tovább nő a minimálbér

Jozef Kollár, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) az elnöke szerint számukra a minimálbérrel kapcsolatos ígéret számít a legfontosabbnak. Eszerint a kormány törekedni fog a minimálbér észszerű emelésére. Nagyobb szerepet szánnak azonban a szakszervezeteknek is, és konkrét ígéreteket tartalmaz a program a foglalkoztatottsággal kapcsolatban is. Eszerint a kormány 100 ezer új munkahelyet akar létrehozni a következő négy évben. Ehhez ugyanakkor meglepően alacsony munkanélküliség-csökkenést vállal: 10 százalék alá nyomná a rátát. Ez akár már idén nyárra teljesülhet, hiszen most is csak kevéssel van 10 százalék felett az arány.

Nem privatizálnak

Nem túl ambiciózus az állami költségvetés hiányának a lefaragására tett ígéret sem. Korábban már a most leköszönő Fico-kabinet is azzal számolt, hogy 2017-re kiegyenlített állami költségvetést állítanak össze, vagyis a kiadások összege nem haladja majd meg a bevételekét. A most elfogadott kormányprogram szerint ez csak 2020-ra várható. A kormány ráadásul fellazítaná az adósságfékkel kapcsolatos szabályokat. A kormányprogram szerint a harmadik Fico-kabinet is elzárkózik az állami vagyon további privatizációjától, a stratégiai vállalatok magánosítását egy külön törvényben tiltanák meg. Folytatják ugyanakkor a nagyberuházók állami támogatását.

Szigorú közbeszerzések

A programba bekerült a tragikusan elhunyt Martin Filko, a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) igazgatójának átfogó koncepciója, amely monitorozza és kiértékeli a közkiadások hatékonyságát, a Számvevőszékkel karöltve nyomon követi az állami tenderek folyamatát. Előzetes becslések szerint e koncepció révén az éves szinten mintegy 7 milliárd eurót kitevő állami közbeszerzések, vásárlások során akár 400–500 millió euró is megtakarítható. A reform első körben a közlekedés, az egészségügy és az információtechnológia területén eszközölt beszerzésekre összpontosít. Peter Kažimír pénzügyminiszter tegnap kiállt a koncepció megvalósítása mellett. (mi, só, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?