Alacsony fizetésért is sokat kell dolgoznunk

Prága. Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában volt tavaly a leghosszabb a munkaidő – derült ki abból a kimutatásból, amelyet a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) készített harminc, fejlett gazdasággal rendelkező tagországban.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint 2003-ban a csehek 1972, a lengyelek 1956, míg a szlovákok 1814 órát töltöttek el munkahelyükön. Megelőzték ezzel a közismerten szorgos japánokat és amerikaiakat is, akik tavaly 1801, illetve 1792 órát dolgoztak munkahelyükön. A kimutatás szerint a csehországi heti munkaidő nagyjából 43, míg a szlovákiai 42 óra. Mindkét országban viszont hivatalosan 40 órás munkahét van.

„Csehországban gyakori a túlórázás. Az emberek nem igen ismerik a munka törvénykönyvét, s az állásukat is féltik” – kommentálta a helyzetet Jana Kašparová, a Cseh-Morva Szakszervezetek Szövetségének képviselője. A kimutatás másik végén Norvégia, Hollandia, Németország és Franciaország áll. A németek tavaly 1446, míg a franciák 1453 órát dolgoztak munkahelyükön. Franciaországban, ahol már hagyományosan nagyon erős a szakszervezeti mozgalom és érdekvédelem, például még a nyolcvanas években szentesítették a 35 órás munkahetet. A francia, illetve a német alkalmazottaknak így évente mintegy 500 órával több a szabadidejük, mint a cseheknek vagy a szlovákoknak. A legrövidebb kimutatott szabadidő azonban a nálunk kevésbé ismert Norvégiában van. A norvégek az OECD szerint tavaly csak 1337 órát dolgoztak. Mindezek ellenére a norvég életszínvonalat nálunk bizonyára mindenki szívesen elfogadná.

Az öt évvel ezelőtti – 1999-ben készített – hasonló kimutatáshoz viszonyítva gyakorlatilag az OECD minden tagállamában csökkent az éves munkaidő, s nőtt a szabadnapok száma, a szabadság hossza. Ugyanakkor az is tény, hogy az európai gazdaságok már évek óta nem tudnak lépést tartani a gyorsabban fejlődő amerikai, s esetenként ázsiai (japán, koreai, kínai) gazdasággal. Ez a helyzet az utóbbi időben több nemzetközi társaságnál ahhoz vezetett, hogy a vezetőség választás elé állította az alkalmazottakat: vagy hosszabb lesz a munkaidő, mégpedig fizetésemelés nélkül, vagy pedig bizonyos gyárak más helyre költöznek, ahol olcsóbb a munkaerő. A német Siemens konszern például jelezte: Magyarországra költözteti termelése egy részét, ha a munkások nem fogadják el az eddigi 35 órás munkahét 40 órásra való meghosszabbítását, mégpedig változatlan fizetését. A szakszervezetek tiltakoztak, de később elfogadták az alkut, s ezzel megmentették munkahelyüket. A Siemens ráadásul megszüntette a szabadságokra és a karácsonyi ünnepekre eddig fizetett nem éppen alacsony pótlékokat is. A probléma más cégeknél is felmerült, s érdekes, hogy egyes helyeken maguk az alkalmazottak kezdeményezték a munkaidő meghosszabbítását béremelés nélkül. Hasonló eseteknek lehettünk tanúi az utóbbi időben Franciaországban is, ezért érdemes lesz ezt a problémát továbbra is figyelemmel kísérni. Egyrészt azért, hogy megoldja-e a gazdasági növekedés, illetve termelékenység problémáit, másrészt pedig azért, hogy milyen hatással lesz ez a munkásság életszínvonalára, valamint a kelet-európai munkaerőpiacra.