A vártnál kisebb agrárdotáció

Pozsony |

<p>Az idei katasztrofális gabonatermés miatt egyértelműen áremelkedésekre kell számítaniuk a fogyasztóknak.</p>

„Hogy milyen mértében, azt jelenleg még nem tudjuk pontosítani, ugyanis a világpiacon még nem stabilizálódtak a gabonaárak” – fejtette ki lapunknak Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) sajtóosztályának vezetője.

Szlovákiában a kenyér és a péksütemények ára már évek óta annyira alacsony, hogy az őstermelők számára nem biztosítja még magát a reprodukciós folyamatot se, ez pedig huzamosabb ideig egyszerűen tarthatatlan állapot – véli Stanislav Nemec, az SPPK szóvivője. „Jelentősebb mértékű áremelkedésekre akkor kerülne sor, ha a kulcsfontosságú mezőgazdasági alapanyagból nem csupán Szlovákiában, hanem a szomszédos államokban, valamint az USÁ-ban is felettébb gyengén alakulnának a terméshozamok” – szögezte le Nemec. A mezőgazdasági kamara szóvivője úgy véli, hogy az árrelációk alakulásánál fontos szerephez jut majd a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium ártanácsa, amely előreláthatólag szeptembertől kezdi meg tevékenységét: „A múltban többször is előfordult, hogy a kereskedők visszaéltek a médiák általi áremelés-beharangozásokkal, s még hamarabb emelték árucikkeik árát, mint azt a beszállítók megtették volna.

Szlovákia területén a főbb gabonafélékből 23%-kal termett kevesebb az idén, mint egy évvel korábban. Azonban az Európai Unió előrejelzései csak 2%-os csökkenést jeleznek, a gabonaárak esetleges emelkedésének nem szabadna a végterméknél, azaz az élelmiszereknél is megjelennie, véli Simon Zsolt (Híd) volt mezőgazdasági miniszter. „Egyébként az üzletláncok haszonkulcsa 100 százalék körül mozog, ezért az esetleges árnövekedést itt lehetne a legjobban tompítani” – szögezte le lapunknak Simon.

A kormány ugyan segíteni próbál az aszály sújtotta ágazaton, azonban a kamara szerint nem olyan mértékben, ahogyan azt meghirdette. Az állami költségvetést mindössze 10 millió euróval terheli le pluszban a kabinet, nem pedig 70 millióval, mint azt a napokban néhány médiában hírül adták. Sőt, a kabinet által megjelölt plusztétel a következő évi termés megalapozására gázolajkedvezményként szolgál 2013-ban, s visszafizetendő hitelként kapják azt a mezőgazdasági üzemek. Lényegében tehát a napokban elfogadott kormányintézkedés voltaképpen egyetlen centtel sem terheli meg az ország költségvetését – magyarázta Nemec.

Az agrárkamara korábban úgy vélekedett, a súlyos aszály okozta károk az őstermelők esetében meghaladhatják a 150-180 millió eurót. Az agrárszakemberek viszont már úgy vélekednek, hogy akár 200-230 millió eurónyi is lehet a földeken gazdálkodók kára a nagy szárazságok miatt, vagyis ezen a helyzeten még a beharangozott, de valójában kisebb, 70 millió eurós állami pénzinjekció sem segít érdemben.

Susla Béla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?