A trojka a magánszektort is bevonná a ciprusi bankmentésbe

Berlin |

<p>Az EU, az IMF és az Európai Központi Bank hármasa azt tervezi, hogy a magánszektor befektetőit is bevonná Ciprus meggyengült bankszektorának feltőkésítésébe - közölte vasárnap a Der Spiegel.</p>

A hetilap idézte Ciprus és a trojka közötti szándéknyilatkozat tervezetet, amely szerint "az adófizetők költségeinek a csökkentése céljából a banki részvényeseknek és más hitelezőknek kellene átvállalniuk a veszteségeket, mielőtt jóváhagynák az állami segélyt".

    Ciprus számításai szerint bankszektorának feltőkésítéséhez 10 milliárd euró mentőcsomagra lenne szükség, ami az ország hazai össztermékének (GDP) több mint a fele.       Ciprus, amelynek bankszektora különösen súlyos veszteségeket szenvedett el a görög válság miatt, június óta tárgyal a trojkával egy segélycsomag feltételeiről.     A ciprusi központi bank pénteken a hazai össztermék  (GDP) idei alakulására vonatkozó számot 1,1 százalékos gyengülésről 2,4 százalékos zsugorodásra változtatta, a jövő évit 0,4 százalékos növekedésről 3,5 százalékos csökkenésre módosította. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?