Kassa/Pozsony. A Kelet-szlovákiai Vasmű (VSŽ) részvényesei január 22-ig vehetik fel új részvényeiket. Ez érvényes azokra is, akik a részvényekhez vagyonjegyes privatizáció keretében jutottak hozzá. Az új részvényeket ők is otthon, nyomtatott formában tarthatják majd.
A Penta kezében van a régi cég
Ennek meghatározó tulajdonosává 2002 nyarára a Penta Group pénzügyi társaság vált, miután fokozatosan nála kötött ki a Transpetrol akkor még teljes egészében állami vállalat által 2001 utolsó tőzsdei perceiben a sokak által vitatott körülmények között eladott 21 százalékos részvénycsomagja.
A Penta a belépése után néhány hónapon belül lecserélte a cég teljes vezetését. A Nemzeti Vagyonalap erre válaszul arra készült, hogy a birtokában lévő többi maradék részvénycsomagot eladja a U.S. Steelnek, amely így újra a legnagyobb részvényessé vált volna. 2002 szeptemberében azonban az amerikaiak bejelentették, lemondtak az újabb részvények vásárlásáról. Sajtókommentárok szerint azért, mert addigra sikerült megállapodniuk a Penta Grouppal, hogy az nem vonja kétségbe a kassai telep megvásárlását, illetve garantálja a számukra szükséges beszállításokat. Ezzel lényegében eldőlt a Penta VSŽ-ért folytatott küzdelme, ezután már csak arra kell összpontosítania, amihez a legjobban ért, azaz minél komolyabb hasznot behajtani a cég körüli perekből. A VSŽ ellen ugyanis 2002 októberében 124 per folyt, összesen 3,6 milliárd korona értékben.
2003 júliusában a Penta újabb alapvető fordulatot vitt végbe a VSŽ-ben. Addigra 32 százalékosra nőtt befolyását kihasználva a részvényeknek a nyilvános kereskedelemből való kivonása mellett döntött, egyben a többi részvényes számára felkínálva a papírjaik megvásárlását. Ebbe elsőként az időközben a cégbe a tanácsukra belépett, akkorra 31 százalékot összpontosító brit A.R.T. Invest-ments Limited egyezett bele, egyelőre azonban nem tudni, nekik mennyit fizettek egy részvényért. Az ezzel 60 százalékos tulajdonossá vált Pentának kötelező vételi ajánlatot kellene tennie a fennmaradó részvényekre: az FNM 16 százalékára, illetve a kisrészvényeseknél lévő 20 százalékra. A tőzsdei árfolyamok alapján ez 90 korona körül lehetne. Ehelyett azonban eddig csak annyi történt, hogy a Penta bejelentette: az eddig ún. dematerializált formában lévő, valójában egy számítógépes nyilvántartásban szereplő részvényeket bevonja, helyettük nyomtatott részvényeket bocsát ki.
Kívülről természetesen nehéz megítélni, hogy milyen árfolyamot, esetleg osztalékot várhatnak a kisrészvényesek a Penta uralomtól. Viszont aki január 22-ig nem váltja ki a részvényeit, az a közgyűlési döntés alapján végleg elveszíti azokat. A tavaly júliusi közgyűlésen megkezdődött a vállalat pénzügyi viszonyainak átalakítása is. 2002-re a korábban általában nyereséges VSŽ 4,9 milliárd koronás veszteséget jelentett. Ennek oka a perek fedezésére képzett 4,3 milliárd koronás tartalékalap volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pénz nélkül maradnának. Tavaly ősszel volt ugyanis esedékes a U.S. Steel által fizetett vételár utolsó részlete, ami 2,5 milliárd korona, amelyet Jaroslav Haščák, a Penta elnökségi tagja szerint új, érdekes projektumok finanszírozására fordítanak majd. Ez főként alulértékelt cégek megvásárlását, átalakítását és gyors eladását jelenti.
Aki tehát úgy dönt, hogy megtartja a birtokában lévő VSŽ-részvényeket, január 22-ig felveheti azokat a pozsonyi Incheba épületében. Ez megtehető hitelesített felhatalmazással rendelkező megbízott útján is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.