A német E.ON a vásárló

Pozsony. A kormány tegnap 330 millió euróért (vagyis közel 15 milliárd koronáért) a német E.ON Energie német energetikai vállalatnak adta el a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) Részvénytársaság 49 százalékos részvénycsomagját. Az erről szóló szerződést Dieter-Hans Harig, az E.

Pozsony. A kormány tegnap 330 millió euróért (vagyis közel 15 milliárd koronáért) a német E.ON Energie német energetikai vállalatnak adta el a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) Részvénytársaság 49 százalékos részvénycsomagját. Az erről szóló szerződést Dieter-Hans Harig, az E.ON Energie igazgatótanácsának elnöke és Ľubomír Harach gazdasági miniszter írta alá. A megállapodás értelmében a beruházó a szerződés aláírását követő öt napon belül a HVB Bankon keresztül átutalja Szlovákiának a vételár egynegyedét.

A kormány az összeggel azután rendelkezhet, hogy az ügyletet a Monopolellenes Hivatal is jóváhagyta. Az E.ON-nak öt évig elővételi joga van a ZSE-részvények további 2 százalékára. A német konszern és a szlovák állam közti viszonyt külön részvényesi szerződés rögzíti. Harig hangsúlyozta, hogy a ZSE a konszern egyenrangú tagja lesz, de egyes vezető posztokra a saját szakembereit nevezi ki. Elmondta, a ZSE jól működő áramszolgáltató, s az E.ON Energie egyebek mellett a szlovákiai áramszolgáltató magyar és cseh partnerkapcsolataira is építeni szeretne.

Az E.ON Energie konszernnek tavaly közel 18 milliárd eurós forgalma és több mint 3 milliárd eurós nyeresége volt. A közel egymillió ügyféllel rendelkező ZSE tavaly mintegy 19 milliárd koronás forgalmat és 1,6 milliárdos hasznot könyvelhetett el. Szlovákiának a Nyugat-, a Közép- és a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató részleges privatizációjából összesen 618 millió eurós bevétele származik. (korp, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?