Magyar Péter: a Bese-ügy egy újabb kormányzati gumicsont

Magyar Péter tüntetés

Újabb „kormányzati gumicsontnak” tartja a Bese-ügyet a Tisza Párt elnöke, szerinte azzal az ország legsúlyosabb problémáiról, a nem működő államról és az „ipari szintű lopásról” akarják elterelni a figyelmet.

Magyar Péter azt írta: a konkrét ügynél fontosabb, hogy magas rangú fideszes politikusok arról beszéltek a sajtónak: létezik az ügyben egy dosszié az illető magánéleti tevékenységéről, amely a kormányt is megjárta. 

Szerinte ez azt jelenti, hogy a Fidesz megfigyeltet embereket és szükség esetén, ha a politikai érdekük úgy hozza, akkor felhasználják a titkosszolgálati és egyéb módszerekkel szerzett információkat. 

„Milyen rendszer az, amely aktákat gyűjt minden, számára veszélyes állampolgárról és zsarol mindenkit? Nem véletlen, hogy az állampártból nyilvánosan nem mernek kilépni, vagy a gyűlöletkeltés ellen felszólalni. Hiszen, ha így tennének, a hatalom azonnal bosszút állna rajtuk is” – fogalmazott. 

A Tisza Párt álláspontja az: Magyarországon mindenki úgy él, „azzal és azt csinál, akivel és amit szeretne”, egészen addig, amíg ezzel másnak nem árt, vagy nem szeg jogszabályt. 

Azt írta, a normálisan gondolkodó embereket az egyházi szálat leszámítva Bese Gergely ügyében sem érdekelné az illető irányultsága, vagy magánélete. 

„Ami itt kiverte sokunknál a biztosítékot, az a képmutatás és leginkább az, hogy ő volt, aki pap létére pont az állampártnak, a legalantasabb ösztönre, a gyűlöletre alapuló narratíváját erősítette” – tette hozzá a pártelnök. 

„Mi egy olyan országért küzdünk, ahol minden magyar ember önmaga lehet, ahol nem kell rettegni a hatalomtól, ahol az emberek felvállalhatják politikai és egyéb nézeteiket, legyenek bármilyen irányultságúak, tartozzanak bármely vallási közösséghez, nemzeti kisebbséghez, ahol mindenki önmagát adhatja, ahol minden magyar ember büszke lehet a hazájára és a magyarságára” – áll Magyar Péter közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?