A kormány elüldözi az iparosokat

Pozsony |

<p>A kormány járulékreformjának katasztrofális hatása lehet a hazai vállalkozói környezetre – vallják a Szlovák Kisiparosok Szövetségének képviselői. Az érdekvédelmi szervezet szerint csak januárban több mint 6 ezren adták vissza az iparengedélyüket, és a kabinet intézkedései miatt ez a szám még tovább nőhet.</p>

A vállalkozói környezet rombolása nem a legcélszerűbb módja a pénzhiánnyal küszködő állami szociális rendszer feltöltésének – vallja Stanislav Čižmárik, a Szlovák Kisiparosok Szövetségének elnöke a kormány tervezett járulékreformjával kapcsolatban, amely tovább növelné a vállalkozókra háruló terheket. Čižmárik szerint már az év első hónapjában több mint 6 ezren adták vissza az iparengedélyüket. „Az elkövetkező időszakban ez a szám tovább nőhet, ha a kormány által jelzett módosításokat elfogadják. Az állami költségvetésben és a járulékrendszerben más lehetőségek is vannak a bevételek növelésére” – állítja Čižmárik.

A kormány szerint a járulékreformmal a munkáltatók és a vállalkozók által fizetett járulékok közötti igazságtalanságot szerették volna felszámolni. Ivan Mikloš pénzügyminiszter az elmúlt hetekben többször is hangoztatta, hogy míg egy alkalmazott átlagban évi 5200 eurót fizet be az állami költségvetésbe adóként és járulékként, addig egy egyéni vállalkozó 1700 eurót, vagyis háromszor kevesebbet. A pénzügyminiszter szerint a változásokat nem lehet úgy végrehajtani, hogy valaki ne járjon rosszabbul. Čižmárik ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a két csoportot, vagyis a munkáltatókat és a vállalkozókat nem lehet összehasonlítani, hiszen a kisiparosok csak minimális mértékben terhelik az állami költségvetést, mert maguk tudnak munkát teremteni. A vállalkozók teljes felelősséget viselnek a munkájukért, és akkor is fizetnek járulékokat, ha nem keresnek semmit – mondta el Čižmárik.

Azt a kisiparosok képviselői is elismerik, hogy a jelenlegi járulékrendszer nem tökéletes, és több ponton is módosításra szorul, szerintük azonban nem az a legmegfelelőbb megoldás, ha ezt kizárólag a vállalkozók kárára teszik. Čižmárik megjegyezte: jobban oda kellene figyelni azokra a vállalkozókra, akik eltitkolják a bevételeiket, az általuk okozott bevételkiesést azonban nem a becsületes iparosokon kellene behajtani. A vállalkozók szerint a kormánynak jelenleg arra kellene összpontosítania, ami a leginkább rombolja a vállalkozói környezetet. A legégetőbb gondnak ugyanakkor nem a magas adminisztratív terheket, hanem a továbbra sem javuló jogérvényesítést tartják. Čižmárik szerint a kormánynak ezért elsősorban e téren kellene mihamarabb lépnie.

A vállalkozók készek tárgyalmi a kormánnyal, és tüntetéseket egyelőre nem terveznek. „A vállalkozók a kétkezi munkájukból élnek meg, nincs idejük tüntetésekre járni” – vallja a Szlovák Kisiparosok Szövetségének elnöke. Hasonló hangnemben nyilatkozott a Munkáltatók Szövetségének elnöke, Tomáš Malatinský is, hozzátéve azonban, hogy ha a kormány nem tárgyal velük a változásokról, „valamit tenniük kell”.

A kormány által tervezett reformokat tegnap élesen elítélték a legnagyobb ellenzéki párt, a Smer képviselői is. A párt elnöke, Robert Fico szerint sokkoló, amit a kormány tervez. „Olyan ez, mint ha a Smer kormányzópártként a nyugdíjasok ellen indított volna támadást” – vallja Fico, hozzátéve, a vállalkozók járulékterheinek növelése ellentétben van a kormányprogrammal és mindazon értékekkel, amit a standard jobboldal magáénak vall. Peter Kažimír, a Smer alelnöke rendkívül veszélyesnek tartja Ivan Mikloš pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozatait, amelyekben a miniszter arról próbálta meggyőzni a munkavállalókat, hogy a vállalkozók rajtuk élősködnek. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?