A jogász válaszol: Megrövidít a szövetkezet?

<p>2008-ban elhunyt édesapám után a földműves szövetkezetben kb. 20 ezer euró értékű vagyonrészt örököltem. Szövetkezeti tag nem vagyok. A megegyezés szerint 3 év után, vagyis 2011-ben el kellett volna kezdeni a szövetkezetnek a vagyonrész kifizetését. Idén másfél éves késéssel küldték a 2011. december 31-ig kifizetendő összeget (a 2012-es pénzről még szó sincs). Szétírták 8 évre. A szétírásban az összegnek csak a fele szerepel. Amikor rákérdeztem, miért nem az egészet fizetik ki, azt válaszolták, hogy a másik felét az oszthatatlan alapba helyezték el a szövetkezet alapszabálya szerint. Jogos-e, hogy így visszatartják az örökségemet? Hozhatnak-e ilyen, másokat megrövidítő szabályzatot? Kérhetek késedelmi kötbért a kései kifizetésért?</p>

A földműves szövetkezet alapszabálya nem tartalmazhat törvénybe ütköző rendelkezéseket, illetve ha ilyeneket tartalmazna, azok érvénytelenek. A földműves szövetkezetekre a Kereskedelmi törvénykönyv és a 42/1992-es számú, a szövetkezeti vagyoni viszonyok és jogok rendezéséről szóló törvény mellett számos további jogszabály is vonatkozik, köztük például a Polgári törvénykönyv.A Kereskedelmi Törvénykönyv 232. paragrafusa szerint a szövetkezeti tag halálával tagsága megszűnik. Azon örökösöknek, akik nem válnak maguk szövetkezeti taggá, a szövetkezet köteles kifizetni az ún. elszámolási vagyonrészüket (vyrovnací podiel). Ez egyenlő az örökhagyónak mint szövetkezeti tagnak a „tiszta” szövetkezeti vagyonból az őt megillető arányos résszel. A „tiszta” szövetkezeti vagyont úgy állapítják meg, hogy az aktívumokból levonják a passzívumokat és az oszthatatlan alapba elhelyezett összeget. A fizetési határidőt a Kereskedelmi törvénykönyv 233. paragrafusa szabja meg, melyet akkor kell alkalmazni, ha a szövetkezet alapszabálya nem határoz meg más határidőt. A vonatkozó bírósági határozatok szerint azonban a kb. két évnél hosszabb határidő már jó erkölcsbe ütköző, így ebben a részében az alapszabály, illetve egyezség a Polgári törvénykönyv 39. paragrafusa értelmében érvénytelen lenne. Ha a szövetkezet a fenti jogszabályokra való hivatkozás után sem hajlandó belátható időn belül fizetni, az örökösnek nem marad más választása, mint bírósághoz fordulni. A törvényes fizetési határidő elmulasztása esetén a jogosult késedelmi kamatot (úroky z omeškania) is követelhet, illetve ha az egyezség késedelmes fizetés esetére kötbért köt ki, arra (is) jogosult. Az oszthatatlan alapba (nedeliteľný fond) a szövetkezet tiszta nyereségéből kell évente bizonyos összeget elkülöníteni az alapszabály erre vonatkozó rendelkezései és a Kereskedelmi törvénykönyv 235. paragrafusa szerint. A szövetkezet által termelt nyereségből a szövetkezeti tagok és a szövetkezeti vagyonjegyek (družstevný podielnický list) tulajdonosai részesülnek, ha a megmaradó összeg elosztásra kerül. Olvasónk esetében az oszthatatlan alap akkor játszana szerepet, ha szövetkezeti vagyonjegyet örökölt volna édesapjától. Az elszámolási vagyonrésznél azonban a kifizetésre kerülő összeg kiszámításakor az oszthatatlan alapban elhelyezett értéket már előzetesen levonták, amikor a „tiszta” szövetkezeti vagyont határozták meg. Veszelei Viktória jogász(A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?