Pozsony. Érdemes minél hamarabb megvennünk az autópálya-matricákat, január utolsó hetében ugyanis hatalmas tumultus várható az elárusítóhelyeken, így könnyen megeshet az is, hogy egyáltalán nem jutunk hozzá a sztrádabelépőhöz.
A hónap végén hiánycikk lehet a matrica
Tovább ront a helyzeten azonban az is, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb teherautóknak januártól az első osztályú utak használatához is kötelező az autópálya-matrica. Mindezt a közlekedési tárca azért vezette be, mert a teherautók sokszor az autópálya helyett az első osztályú utakat terhelték le. A teherautók tulajdonosai azonban máig bizonytalanságban élnek, mivel a minisztérium ugyan már tavaly augusztusban döntött az újfajta matricahasználatról, mindeddig azonban képtelen volt meghatározni, hogy ez mely útszakaszokon lesz kötelező. Egyes információk szerint az első osztályú utak akár felén, vagyis mintegy 700–1500 kilométernyi útszakaszon lesz kötelező a teherautók számára a matrica. Hogy pontosan mely útszakaszokért kell majd fizetni, azt a tárca e hónap végéig dolgozza ki. Elsősorban azokat a határ menti utakat szeretnék fizetővé tenni, ahol a legnagyobb a kamionforgalom. A minisztérium rendelettel főleg azokat a külföldi kamionokat szeretné az autópályákra terelni, amelyek eddig a sztrádával párhuzamos első osztályú utakat használták. Idén a 3,5 és 12 tonna közötti tehergépkocsik számára az éves matrica 5000, a 15 napos pedig 750 koronába kerül. (s, P, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.