A 3. Fico-kabinet sem segít a vállalkozókon

Pozsony |

<p>A harmadik Fico-kabinetben helyet foglaló jobboldali pártoknak továbbra sem sikerült elhitetniük a vállalkozókkal, hogy az ő érdekeiket is képviselik. A vállalkozók többsége még mindig úgy gondolja, hogy a jobboldali pártokkal &bdquo;feljavított&rdquo; 3. Fico-kabinet rosszabb, mint a vállalkozókat ősellenségként kezelő második Fico-kormány volt.</p>

A vállalkozói környezet romlását Szlovákiában annak ellenére sem sikerült megállítani, hogy a harmadik Fico-kabinet három pártja közül kettő jobboldali, vagyis elvileg vállalkozóbarátnak számít – derül ki a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) tegnap közzétett elemzéséből. A PAS 2001-től méri fel rendszeresen a vállalkozói környezet alakulását, bevezetve az ezt mérő indexet. A jobboldali Dzurinda-kormányok idején az index a 2001-es 100 pontról 2006-ra 126 pontra nőtt. Robert Fico 2006-os baloldali hatalomátvételét követően azonban zuhanásba kezdett. Peter Kremský, a PAS ügyvezető igazgatója szerint ezen az sem segített, hogy az előző Fico-kabinettel szemben a mostaniban már a vállalkozók helyzetének a javulását ígérő jobboldali pártok is helyet foglalnak. Az index a tavalyi utolsó negyedévben további 2,1 százalékkal, 51,6 pontra esett vissza, ami az előző kormány idején mértnél is rosszabb eredmény.

„A vállalkozók ugyan elismeréssel fogadták a társasági adó csökkentését, ezzel párhuzamosan a kormány azonban bevezette az osztalékadót és több olyan intézkedést is hozott, amellyel növelte a vállalkozók terheit. Így egyáltalán nem érzik, hogy a jelenlegi kormány javított volna a vállalkozói környezeten” – mondta Kremský. A tavalyi utolsó negyedévben szerinte a legnagyobb zuhanást a jogegyenlőség esetében tapasztalták. Kremský szerint ezért leginkább a Fico-kabinet legnagyobb adócsalási botrányának számító Bašternák-ügy a felelős, amely a PAS szerint ékes példája annak, hogy míg a vállalkozók többségét a legkisebb ballépésért is súlyos büntetésekkel fenyegetik, a politikai elithez közel álló ügyeskedőket a milliós lenyúlásokért sem büntetik. „A kormány továbbra sem tesz sokat a korrupció felszámolása érdekében, és nem túl bizalomgerjesztő a rendőrség politikai befolyásolása sem” – áll a PAS elemzésében. A hazai vállalkozók ráadásul továbbra is hátrányban vannak a külföldi befektetőkkel szemben, akiket a kormány állami támogatásokkal csalogat az országba. „Mindeközben pedig a kormány futószalagon gyártja az újabbnál újabb jogszabályokat, egy egyszerű egyéni vállalkozó számára így már szinte lehetetlen követni a változásokat” – tette hozzá Kremský. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?