ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Az öntapadós sztrádamatricákat már 2015-től a személyautók esetében is elektronikus matricák váltják fel Szlovákiában – legalábbis ezzel számol az autópálya-matricák használatáról szóló törvény, amit tegnap a parlament is elfogadott.
2015-től vezetik be az e-matricát
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Az öntapadós sztrádamatricákat már 2015-től a személyautók esetében is elektronikus matricák váltják fel Szlovákiában – legalábbis ezzel számol az autópálya-matricák használatáról szóló törvény, amit tegnap a parlament is elfogadott. Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter a változást azzal magyarázza, hogy a jelenleg használt, az autók szélvédőjére ragasztott matricák ellenőrzése bonyolult, a sofőrt le kell állítani, hogy a rendőr megnézze, érvényes-e a matrica vagy sem. Ilyenkor le kell lassítani a forgalmat, ami nemegyszer forgalmi dugókat okoz. Az e-matricákat ezzel szemben, ugyanúgy mint Magyarországon, kamerák segítségével ellenőriznék a gépjármű rendszáma alapján. Ennek köszönhetően gyorsabban kiszűrhetik a matrica nélkül közlekedőket. Az új rendszer az előzetes számítások szerint a bevezetést követően évente több mint 1 millió eurós többletbevételt hozhat az államnak.
A személyautók továbbra sem a megtett táv alapján fizetnek majd díjat, hanem konkrét időre, tehát ugyanúgy, mint eddig. A továbbiakban is tíznapos, egy hónapos és egyéves e-matricákat lehet majd vásárolni. A parlament azonban nem fogadta el Martin Poliačik, az SaS képviselőjének a javaslatát, amely az éves matrica használatával kapcsolatban jelentett volna megtakarítást az autósoknak. Jelenleg ugyanis az éves matrica az adott év január elejétől a következő év január végéig érvényes, ezt így csak az év elején érdemes megvásárolni. Poliačik ezzel szemben azt javasolta, hogy a matrica a vásárlást követő egy évben legyen érvényes, vagyis aki például novemberben vásárol éves matricát, az ezt a következő év novemberéig használhatná. Viktor Stromček közlekedési államtitkár Poliačik ötletének a parlamenti elutasítását azzal magyarázza, hogy a jelenlegi rendszer kiszámíthatóbb az állami költségvetés bevételei szempontjából. (mi, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.