Felettébb falánk károsítók

Már terségünkben is megjelentek az amerikai fehér szövőlepke első lárvái, hernyói. Nem válogatósak, sok tápnövényűek, nálunk főként a gyümölcs-, dísz- és a haszonfákat károsítják. Báb alakban telelnek át kéregrepedésekben, kerítések, házak deszkarepedéseiben.

Már terségünkben is megjelentek az amerikai fehér szövőlepke első lárvái, hernyói. Nem válogatósak, sok tápnövényűek, nálunk főként a gyümölcs-, dísz- és a haszonfákat károsítják. Báb alakban telelnek át kéregrepedésekben, kerítések, házak deszkarepedéseiben. Mivel télen nem volt tartós, kemény fagy, nem reménykedhetünk a kártevő egyedszámának jelentősebb csökkenésében.

E kártevőnek két nemzedéke van. A második a népesebb, erősebb kártétellel, azonban már az első ellen elengedhetetlen a hatékony védelem. Ezzel ugyanis nagyban csökkenthető a második nemzedék egyedszáma.

A nőstény lepkék a levelek fonákjára fehéres tojáscsomókat raknak. A kikelt hernyók fészkét aránylag könnyen felismerhetjük az összeszőtt, hámozott levelek alapján. Ha ilyet látunk, lehetőleg azonnal vágjuk le az ágrészszel és égetéssel semmisítsük meg. A biogazdálkodás hívei szerint addig védekezhetünk hatékonyan a kártevő hernyói ellen, amíg a lárvák együtt vannak a hernyófészekben.

A mechanikai növényvédelemnek főleg ott van nagy jelentősége, ahol az emberek, de főként a gyermekek, állatok állandó jelenléte miatt a kémiai védekezés nem célszerű.

Az amerikai fehér szövőlepke ellen a következő engedélyezett vegyszerekkel permetezhetünk: Actelic 50 EC (0,15%), Diazol 60 EC (0,1%), Dursban 480 EC (0,2%), Calypso 480 EC (0,02%), Cyper 10 EM (0,01%), Komplet (0,06%), Metanoin 48 EM (0,2%), Nurelle D (0,06%), Reldan 40 EC (0,125%), Talstar 10 EC (0,02%), Pyrinex 25 ME (0,4%), Zolone EC (0,2%), Vaztak 10 Ec (0,02%). CS. Z.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?