Számos holttestet találtak Laoszban a gátszakadást követően

laosz gátszakadás
Bangkok |

Legkevesebb 19 ember holttestét találták meg Laosz délkeleti részén, ahol átszakadt egy vízerőmű gátja, a víz elsodort több falut, sokan meghaltak, több százan eltűntek - közölte szerdán a helyi média.

Szepian-Sze Nam Noj erőmű gátja hétfő este szakadt át. Körülbelül ötmilliárd köbméter víz zúdult ki a tározóból, az áradatban mintegy 6600 ember otthona semmisült meg.

Az ár ellepett hat falut, ahol több mint 1300 háztartásában mintegy hétezer ember élt a katasztrófa előtt. A közösségi oldalakon megjelent fotókon látható, hogy a térségben nagy területek állnak víz alatt.

Egyes lakosokat kimenekítettek, de ezrek maradtak még lakhelyükön, miközben a folyamatos monszunesők miatt folyamatosan emelkedik a víz szintje - számolt be a Laotian Times című napilap. 

 Az újság online kiadásában közölt fotók szerint számos lakos gyűlt össze a tartományi irodánál, hogy segítséget kérjen, míg mások a közeli iskolákban találtak menedékre. 

A helyszínre katonákat vezényeltek, akik élelmet osztanak. Thaiföldről kutatómentők csatlakoztak hozzájuk.

Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán elrendelte, hogy induljon el egy mentőcsapat Laoszba. Utasítást adott egyúttal arra, hogy a kormány jelentős támogatást nyújtson a mentéshez.

A dél-koreai Sk Engineering and Construction nevű cég a vízierőművet építő konzorcium egyik tagja. A laoszi sajtó azt sugallta, hogy a konzorcium által épített tartalék tározó gátjának szakadása vezetett a katasztrófához, míg a dél-koreai vállalat kitart amellett, hogy a nagy mennyiségű víz átbukott a gát koszorúján és ez vezetett a létesítmény részleges összeomlásához.

A dél-koreai államfő ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a felelősöket ráér megtalálni, most a mentés jelenti a legfőbb feladatot.

 A Szepian-Sze Nam Noj erőművet 2013-ban kezdték el építeni, 90 százalékban kész - állította a konzorcium thaiföldi tagja, a Ratchburi Holding az egymilliárd dolláros közös beruházásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?