Lassan halad a mentés a pénteki brazíliai gátszakadás helyszínén.
Átszakadt egy gát Brazíliában - legalább 300 ember eltűnt
A katasztrófának kilenc halálos áldozata van, mintegy 300 embert eltűntként tartanak számon - közölte a tűzoltók szóvivője.
Előzőleg az érintett Minas Gerais állam kormányzata azt közölte, hogy péntek estig hét holttestet találtak meg, mintegy 150 ember hollétéről semmit sem tudni.
A Vale SA bányavállalat egy zagytározójának gátja omlott le. Az iszappal elöntött területen 427 dolgozó volt. Mintegy százan előkerültek, de tucatnyian megsérültek közülük.
Az állam kormányzójának véleménye szerint "minimálisak az esélyek" arra, hogy túlélőket találjanak. Az áldozatok száma az eltűntekénél is nagyobb lehet, mert az iszapáradatban nemcsak a bánya alkalmazottai, hanem helyi lakosok is megfulladhattak.
A mentésen százan dolgoznak, és kétszáz segítőt várnak még a helyszínre.
Az Ibama nevű brazil környezetvédelmi ügynökség közlése szerint a zagytározó egymillió köbméter iszapot tárolt. A vállalat szerint a tározót már három éve nem használták, és folyamatban volt a felszámolása. A Vale SA a világ legnagyobb vasérckitermelője és vasexportőre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.