A szlovákiai vetőmagpiacon jelentős piaci részesedéssel rendelkező szenci székhelyű Pioneer Hi-Bred Kft. képviselői már több éve az új év első napjaiban szakmai találkozókon nyújtanak tájékoztatást a termelőknek a kukorica- és a napraforgó-vetőmagok piacán kínált újdonságokról.
Évente új hibridek
A szlovákiai vetőmagpiacon jelentős piaci részesedéssel rendelkező szenci székhelyű Pioneer Hi-Bred Kft. képviselői már több éve az új év első napjaiban szakmai találkozókon nyújtanak tájékoztatást a termelőknek a kukorica- és a napraforgó-vetőmagok piacán kínált újdonságokról. A Pioneer évente az ország különböző termesztési körzeteiben elvégzett több mint 100 üzemszerű szántóföldi kísérleti vizsgálat eredményei alapján foglalja össze az egyes kukorica- és napraforgó-hibridek teljesítőképességét és jellemzőit. „Hibridjeinket a hazai termesztési feltételek között teszteljük, tehát nem elvont adatokkal dolgozunk, hanem egy-egy termesztési körzet viszonyai között próbáljuk ki őket, hangsúlyozta Lubos Sulan a cég képviselője. Az eredményeket a meghirdetett nyilvános betakarítások során bárki ellenőrizheti. Amint elmondta, a termelő partnereiknek lehetőséget nyújtanak arra, hogy mielőtt a vetőmag vásárlására jelentősebb összegű beruházást eszközölnének, az üzemszerű szántóföldi kísérleti parcellákon elért eredmények alapján döntsenek, hogy az ő termesztési feltételeiknek és céljaiknak melyik hibrid felel meg a leginkább. A cég vetőmagforgalmazó vállalatok révén értékesíti hibridjeit, munkatársai elsősorban a szakmai tanácsadás keretében tartják a közvetlen kapcsolatot a kukorica- és a napraforgó-termelőkkel. Az ország különböző térségeiben, főleg a kukorica- és répatermesztő körzetekben öt regionális képviselőjük állandó kapcsolatban van a termelő partnerekkel.
A Pioneer évente új hibridekkel jelentkezik a piacon. Csaknem harminc kukoricahibridjük között az idén is van néhány újdonság, FAO 230-tól FAO 550-as értékig a hibridek széles skálája megtalálható. A silókukoricák hibridkínálatában elsősorban a nagy energiatartalmú hibridekre helyezik a hangsúlyt, a belőlük készült siló gazdasági mutatói kedvező eredményeket mutatnak. Lubos Sulan szerint a DuPont belépésével az új hibridek még markánsabban követelnek majd maguknak helyet a piacon, hiszen a kutatásra és nemesítésre a Pioneer által eddig évente elköltött 150 millió dollár a DuPonttal való frigy után csaknem megháromszorozódott, tavaly például több mint 400 millió dollárra emelkedett.
Mint ismeretes, a világban zajló globalizációs folyamatok eredményeként a Pioneer amerikai anyavállalatát 1999-ben megvásárolta a DuPont vegyipari világcég, így a Pioneer szlovákiai leányvállalata egyúttal a DuPont hivatalos szlovákiai képviselőjévé is vált.
A napraforgó-vetőmagok piacán a Pioneer a piacvezető cégek közé tartozik. Idei kínálatukban 7 napraforgó-hibrid szerepel ezek közül az Olsavil magasabb olajsav-tartalma, s ezáltal a termés jobb értékesítési ára (tonnánként 8600 korona) miatt válhat keresetté a termelők körében. A napraforgó vetésterülete idén az előzetes felmérések alapján az előző évi szinten marad, várhatóan mintegy 60—65 ezer hektárt vetnek majd belőle. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.