Érdemes pontosan válaszolni

Sokan megütköztek a november elején indított és december végéig tartó általános mezőgazdasági öszeírás kategorizálási rendszerén, amely az EU követelményeinek megfelelően már a konyhai hulladékon két sertést nevelő polgárt, legyen akár nyugdíjas, a farmerek kategóriájába sorolja.

Sokan megütköztek a november elején indított és december végéig tartó általános mezőgazdasági öszeírás kategorizálási rendszerén, amely az EU követelményeinek megfelelően már a konyhai hulladékon két sertést nevelő polgárt, legyen akár nyugdíjas, a farmerek kategóriájába sorolja. A statisztikai hivatal illetékesei már az összeírást bevezető tájékoztatókon jelezték, hogy ezt a követelményt minden bizonnyal majd módosítani fog kelleni, ugyanakkor rámutattak arra is, hogy a felmérés alapján jóval reálisabb képet kapnak a hazai mezőgazdasági ágazat teljesítőképességéről és a hazai piac felvevőképességéről is, amelyet akarva-akaratlanul az önellátásra berendezkedett háztartások is befolyásolnak, hiszen aki saját maga neveli az állatot, az vélhetően kevesebb húst vásárol az üzletben. Ezért is fontos, hogy az országban felmérjék az önellátás szintjét, hogy a különböző ágazati mérlegek felállításakor már ne csak feltételezések alapján, hanem konkrét adadokból indulhassanak ki ezen a téren is.

Az általános mezőgazdasági összeírásban az említett időszakban több mint nyolcszázezer háztartást és mintegy 25 ezer vállalkozást mérnek fel részletes kérdőívek alapján. Noha az illetékesek már több alkalommal is hangoztatták, hogy az adatok csupán statisztikai feldolgozásra szolgáltatnak alapot, az első felmérések alapján még mindig sokan megpróbálnak különböző okokra hivatkozva kibújni a válaszadás elől. A hazai mezőgazdaság reális teljesítőképességének felmérése érdekében az összeírás során azért s fontos részletes és pontos válaszokat adni, mivel ez a felmérés feltételezhetően egyik kiindulási alapja lesz majdani EU csatlakozásunk után az ország számára megszabott termelési kvótáknak, s ezekhez a kvótalhoz kapcsolódó támogatási források folyósításának. S amint az már nemegyszer elhangzott, az EU-s támogatásokat pontos nyilvántartási rendszer alapján, a formai követelményeknek is teljes mértékben megfelelő igénylőknek folyósítják. (sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?