A szőlőtermesztési szakemberek évek óta figyelmeztetnek, hogy hatékony beavatkozásra és komoly változtatásokra van szükség, hogy a hazai szőlőtermesztési ágazat jelenlegi leépülését megállítsák. A szőlő nyilvántartott vetésterülete az utóbbi évtizedben mintegy 60 százalékkal csökkent.
Egyre fogyó szőlőültetvények
# A szőlőtermesztési szakemberek évek óta figyelmeztetnek, hogy hatékony beavatkozásra és komoly változtatásokra van szükség, hogy a hazai szőlőtermesztési ágazat jelenlegi leépülését megállítsák. A szőlő nyilvántartott vetésterülete az utóbbi évtizedben mintegy 60 százalékkal csökkent. Az egykori 30 ezer hektár feletti termőterületből jelenleg csupán alig valamivel több mint 12 ezer hektárnyi területet művelnek a gazdaságok és a vállalkozók. A szőlőtermelés radikális csökkenésének következményei elsősorban az EU-ba való belépésünk után fenyegetnek, hiszen a tagországok számára megszabott kvóták kiindulási alapjait az adott országok aktuális termelési szintjéből számítják majd ki. Nálunk a jelenlegi 12 ezer hektárnyi termőterülethez viszonyítva annak mintegy duplája, 24—25 ezer hektár a szőlőtermesztés potenciális lehetősége.
Mindez nemrégiben a Bayer Slovakia Kft. által szőlész szakemberek számára rendezett bemutató konferencián is elhangzott, ahol a cég által a szőlőtermelőknek kínált komplex növényvédelmi rendszer elemeit is ismertették. A mintegy száz részvevő megismerkedhetett a a szőlő integrált termesztési rendszerének alapelveivel, amelynek keretében a morva borvidékre kidolgozott és uniós támogatással megvalósított integrált termesztési rendszer tervezetének gyakorlati tapasztalatait ismertették. Az integrált termesztési rendszer a jelenlegi feltételek között elsősorban az optimális (nem maximális) terméshozam és a minimális, ugyanakkor leghatékonyabb anyagi és energetikai források e célból való kihasználására épül.
A Bayer munkatársai a szőlő tavalyi és idei növényvédelmi tapasztalataira alapozva ismertették a növényt támadó betegségek (lisztharmat, peronoszpóra botritisz) elleni védelemre kínált bevált és hatékony szerek alkalmazásának lehetőségeit, valamint az új szerek vizsgálati eredményeit. A cég termékkínálatában szereplő szerek széleskörű választási lehetőséget biztosítanak az egyes károkozókkal szembeni védelemre. A már hagyományos Bayleton 25 WP (lisztharmat ellen) és Euparen Multi (peronoszpóra és botritisz ellen) mellett a Calypso 480 SC és a Teldor 500 SC például az integrált termesztési rendszerben is bizonyította hatóképességét. A Calypso thiacloprid hatóanyaga gyorsan és erőteljesen hat a molykártevők ellen, ugyanakkor a méhekre és a hasznos rovarokra nincs káros hatással. A Teldor alapanyaga a fenhexamid
a botritisz ellenszere, gyors lebomlása lehetővé teszi, hogy közvetlenül a szüret előtt permetezzünk vele. A Hattrick WG a szőlőben nyilvántartott gombaölő szerek közül a peronoszpóra, a botritisz és a lisztharmat ellen is hat. A Falcon három hatóanyagának kombinációja új hatékonysági szintet biztosít a lisztharmat elleni védelemben. A Melody Combi iprovalicarb és folpet kombinációjával a peronoszpóra ellen alkalmazható sikerrel. Ezek a szerek szerepelnek a cég által a szőlő komplex növényvédelmére kidolgozott permetezési tervben is, amelyet úgyszintén részletesen ismertettek a találkozón.
Mint ismeretes, a Bayer AG világcég ez év őszén megvásárolta az Aventis CropScience-t, és a két cég növényvédelmi tevékenységét ezután Bayer CropScience néven végzi majd. A Bayer részesedése tavaly a növényvédőszerek mintegy 30 milliárdos világpiacán 8 százalék körüli volt. Az Aventis megvásárlásával bekerült a biotechnológiai tevékenységet folytató vezető vállalatok közé, s az egyesített vállalat tervezett kereskedelmi forgalma a vezető Syngenta forgalmát kívánja elérni a növényvédőszerek piacán. Kutatásra a Bayer CropScience évente 700 millió eurót szán. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.