Egy közösségteremtő művésztelep

Mayer Évának a Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelep megalapításával az volt a célja, hogy közösséget építsen, és párbeszédet indítson a Duna-menti, kelet-közép-európai régió professzionális fiatal, tehetséges és elismert alkotói között. Azt vallja, hogy a rendszeres szakmai diskurzusok, a közös munkával eltöltött időszak a társadalmi identitás megerősítésén túl segíti a személyes és művészi öndefiníciót; a közös megjelenések, kiállítások pedig a régió kulturális szcénájába való beilleszkedést. 
2011 óta évről évre különböző országokból, társadalmi berendezkedésből érkeznek ide alkotók, mégis könnyen kapcsolódnak egymáshoz, és az művésztelep az évi tematikájához. Kezdetben a kiállításokat a helyi, 12. századi román és gótikus kori református templomban szervezték, majd 2014 után a Korona Udvar Zenei Napok rendezvényeként mutatták be a barokk katolikus kolostor kerengőjében, idén már a Somorjai Városi Művelődési Központ kiállítótermében kapott otthont a tárlat. Eddig több mint ötven kulturális kísérőrendezvény valósult meg, amelyek mindegyike a művésztelep egyes tematikáinak mentén szerveződött: koncertek, irodalmi felolvasóestek, színházi előadások, szakmai prezentációk, gyermekfoglalkozások és kerekasztal-beszélgetések tették teljessé a programot. A helyi kiállítást követően a művésztelep gyűjtemé-nyébe kerülő anyagot a szervezők más hazai és külföldi galériákban, múzeumokban is bemutatják.

A bázisok
Én a művésztelepen létrejövő együtt alkotás „műfajának” a történelmileg is nyomon követhető, funkcionális szerepét szeretném hangsúlyozni. A művészet történetében mindig is nagy jelentőséggel bírtak a nagy mesterek köré csoportosuló követők, majd a céhek, aztán a stílusirányzatok mentén kialakuló csoportosulások, amelyeknek kimondva-kimondatlanul is céljuk volt a közös gondolkodás, az egymásra hatás, az inspiráló együttlétek és az együtt alkotás. Nem véletlen, hogy ekkora hagyománya van régiónkban a művésztelepeknek. Ezek egy-egy bázis kiépülését jelentik, amelyben mindenkinek lehetősége van a saját hangján, a saját műfaji keretein belül vagy akár azt átlépve dolgozni, megerősíteni az önmagába és munkásságába vetett hitet. Ezek bizonyára nagyon fontos alkalmak a tágabb közösség és az egyén számára is, hiszen nem túlzás talán kijelenteni, hogy a kelet-közép-európai gondolkodó embert nagyobb léptékben hasonló, társadalmi szinten is értelmezhető kérdések foglalkoztatják. 
A tíz év alatt a művésztelepre tizenhat országból, közel százhatvan alkotó érkezett, többük visszatérő meghívottként volt jelen az idei, 10. alkalmon. A jubileumi rendezvény amolyan keresztmetszetét adta az elmúlt évtized gyümölcsöző együttmű-ködéseinek, amelynek során egyre inkább kirajzolódni látszik az egymás iránti nyitottság, szellemi frissesség és egymást támogató közösség ereje. Az alkotótábor témái időrendben az alábbiak voltak: Hullámhossz, Lélekmérleg, Transzvízió, Lélekbázis, Gondviselés, Belső utakon, Fényküszöb, Ereklye, Levitáció, idén pedig Kontempláció.

Az idei alkotások
A kontempláció szemlélődést, elmélkedést, elmélyült gondolkodást jelent, amely során az egyéni szellemi munka feltétele a megnyugvás, letisztult gondolkodás, illetve olyan személyes jelenlét, amely magasabb lelki és szellemi állapotban megszülető alkotásokban manifesztálódhat. A nézőt a műalkotás szemlélése ugyanúgy kontemplációra hívja, hiszen a műhöz való kapcsolódás révén akár az alkotó által kibontott ötlet, a koncepció megértése, akár egy függetlenül megszületett élmény vezethet katarzishoz. A Dunartcom művésztelepen készült művek az egyes alkotók számára az elmélyülés szempontjából meghatározó munkafolyamatokat, illetve témákat mutatnak fel. 
A munkák az alkotói szemléletek sokszínűségét rajzolják fel: festők, szobrászok, grafikusok és médiamű-vészek művei reflektálnak rá. Somorja személyesen felfedezett motívumai sajátos nézőpontokból bukkannak fel Esse Bánki Ákos és Stanislav Bubán festményein, Szigeti G Csongor fotóinak és drótrajzainak pedig letisztult kompozíciói a művész által megtalált „városi csendéletek” különös atmoszféráját rejtik. A kontempláció jegyében készült személyes élményanyagok feldolgozását jelentik Maria B. Raunio, Balogh Erzsébet és Mester Enikő munkái, akik belső tájak, építmények mágikus metafizikáját festik. Oberfrank Luca gravírozott tükörkorongjai az alkotás meditatív állapotának lenyomatai, míg Margita Titlová Ylovsky a festés élményszerűségét hangsúlyozza, miközben az erős női szimbólum beillesztésével rendkívül karakteressé teszi a plasztikus képet. Sztojánovits Andrea és Sipos Levente médiamunkái a „szemlélődő” néző bevonásával kelnek életre, alapvető lételméleti kérdéseket vetnek föl. Berkes Csilla és Gombos Andrea szobrászművészek konstrukcióinak gondolatisága az emberi lét filozófiai és elvi kérdéseit feszegetik, míg Demcsák Dóra Vanda és Majoros Áron Zsolt az általuk használt formanyelvet bontják tovább és helyezik új kontextusba plasztikai kísérleteikben. 

Uszkay Tekla