Urak, válasszanak urológust!

prosztata

A leggyakoribb férfi daganatos betegség a prosztatarák. Bár évente Szlovákiában több ezren betegszenek meg, a férfiakat mégsem nagyon érdekli a szűrővizsgálat.
 

„A sikeres kezelés elsősorban a korai felismeréstől függ: minél előbb fedezik fel, annál nagyobb az esély a gyógyulásra és a teljes értékű életre” – emeli ki a Szlovák Urológiai Társaság, amely aktívan bekapcsolódik az európai urológiai hét rendezvénysorozatába. Célja minden évben az, hogy felhívja a figyelmet valamelyik urológiai betegségre, hangsúlyozza a megelőzés fontosságát, a kezelés új lehetőségeit. Bár idén a fő téma a merevedési zavar, a szlovákiai urológusok szerint a prosztatarák sokkal súlyosabb probléma.

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának adatai szerint körülbelül 9 000 szlovákiai férfi szenved prosztatarákban, s évente 2 000 új esetet diagnosztizálnak. A nemzetközi adatok szerint 50 százalékkal többet, mint Csehországban. A szakemberek úgy vélik, a tényleges számok még nagyobbak. Urológiai szűrővizsgálatra az ötvenedik életév után a férfiaknak mindössze 20 százaléka jár. A környező országokkal összehasonlítva ez rendkívül alacsony szám.

„Az európai urológiai hét szervezői felhívják a férfiak figyelmét, akik hanyagolják a szűrővizsgálatot, hogy épp a korai felismerés lehet a kezelés leghatásosabb módja” – mondta Dr. Ivan Minčík, a Szlovákiai Urológiai Társaság elnöke.

A férfiak hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a tüneteket, és későn keresik fel az orvost. „A környező országokkal összehasonlítva Szlovákiában több olyan beteg van, akinél előrehaladott stádiumban diagnosztizálják a prosztatarákot, s ilyenkor a gyógyulás esélyei már nem jók” – magyarázta Dr. Boris Kollárik, a társaság tudományos titkára. A prosztatarák kezdetben nem okoz semmilyen tünetet, a beteg nem érez semmit. Ezért lenne jó, ha a veszélyes korban lévő férfiak rászánnák magukat arra, hogy urológushoz menjenek, ha másképp nem, hát a feleségük vagy a barátnőjük unszolására.

„Az új gyógymódoknak köszönhetően nagy az esély a teljes gyógyulásra, ám a korai diagnózis nélkül ez lehetetlen. A tünetek ugyanis nemegyszer akkor jelentkeznek, amikor a betegség már előrehaladott stádiumba jutott. Jó lenne, ha a veszélyeztetett korcsoportba tartozó férfiak szűrővizsgálata természetes lenne – hangsúlyozta dr. Ivan Minčík, a társaság elnöke, majd hozzátette: – A megelőzésben a férfiak példát vehetnének a nőkről. Úgy, ahogy majdnem minden nőnek van nőgyógyásza, minden férfinak kellene urológusának lennie.” A társaság ebben az évben is megrendezi a Movember elnevezésű országos kampányt, amivel a prosztatarák megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Érdekes

Gyakori kérdések

Mely élelmiszerek tesznek jót a prosztatának?

A friss étel, a sok zöldség, az egészséges zsírok és a sovány hús. Legjobb a hal, a bogyós és erdei gyümölcs, a paradicsom, a brokkoli és a zöld tea. Igyon vizet és teát.

Melyek ártanak?

Főleg a feldolgozott, a hirtelen sült vörös hús növeli a prosztatarák kialakulásának esélyét. Árt az égett zsír is.

Az italok közül melyik ajánlott?

Ideális a cukormentes zöld tea, mert antioxidánsainak köszönhetően megakadályozza a prosztatanagyobbodást, és csökkenti a rák kialakulásának kockázatát.

Mi a helyzet a tojással?

A túl sok tojás nem tesz jót a prosztatának. Azoknak a férfiaknak, akik naponta több mint 2,5 tojás fogyasztanak el, 81 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy rákot kapnak. A tojás sok koleszterint és kolint tartalmaz. Naponta egy tojás megengedett, de ügyeljen arra, hogy az étrend változatos legyen.

Melyik zöldség szolgálja a megelőzést?

Ideális a brokkoli, a karfiol, a kelkáposzta és a káposzta. A tanulmányok szerint lassítják a prosztatarák növekedését, és csökkentik az előrehaladott stádiumú rák kifejlődését.

Milyen hatása van a citromos víznek?

A citrusfélék sok C-vitamint tartalmaznak, ami jót tesz a prosztatának.

A gyümölcsök közül melyik hasznos?

Az áfonya, a málna, az eper, a ribizli, az egres és a szeder.

A kávé ártalmatlan?

A koffein ingerli a prosztatát és a húgyhólyagot. A prosztatanagyobbodásban szenvedőknek nem ajánlott a koffeintartalmú italok fogyasztása.

Árt vagy használ-e a sör?

Ha valaki napi rendszerességgel iszik sört, megnő a prosztatarák kialakulásának esélye.

Milyen a gyömbér hatása?

Kedvező, mert blokkolja azt az enzimet, amely a rák kifejlődését segíti elő.

És a vörös bor meg a tömény szesz?

A vörös bor hasznos, de nem szabad túlzásba vinni, a tömény szesz viszont árt. (lepsiaerekcia.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?