Tomi, a hatodik Új Szó-bébi

Kata a legidősebb a Kis gyerekek közül, elsős, cserkésztáborba is elengedték. Először volt távol. Három nap hosszú idő, hiányoztak a szülei, a testvérei. Nehéz lett volna eldönteni, ki örült a legjobban a viszontlátásnak, amikor a táborból megérkezett haza, Érsekújvárba: ő, a négyéves Matyi vagy a hét hónapos Tomi. A legkisebb Kis szeptember 26-án született. Kata nagyon várta.

Csak akkor tudtam meg, hogy kisfiú, amikor anyu hazajött vele. Nagyon pici volt.

– Sok gondja volt vele anyunak?

– Nem.

– Ki pelenkázza?

– Anyu. De azért itt–ott apa is segít. Ha anyu megengedné, én is tudnám pelenkázni. Segítek anyunak, vigyázok Tomira, minden este együtt fürdünk.

Matyi őszinte: nem annyira várta a kistestvért. Kata számol: – Matyi négyéves, én hárommal vagyok több, tehát hét. Tomi hat évvel fiatalabb, mint én...

Ezt már tanulták az iskolában, de Kata olvasni tudott, mire elsős lett. Szerinte Tomi jobb, mint Matyi, de azért Matyi se nagyon rossz, csak csintalan. Dehogyis csintalan, csak eleven, mint amilyennek egy fiúgyermeknek illik lennie. Mutatja a fejét: milyen balesetet szenvedett, de a másik pillanatban eltűnik, hollétét a szekrény alól kilátszó kalimpáló lába jelzi.

Kata élménybeszámolót tart: játszottak, óriási nagy tábortüzet raktak, a gyerekek mesélték, hogy ők láttak akkora tábortüzet is, amely meggyújtotta a fákat, olyan magasan lobogott! Aztán a falat, ajtót borító képekre mutat: „Ezt Matyi rajzolta, de anya fogta a kezét, ezt én, ezt meg apa. Találd ki, kit rajzolt le apa? Hát engem!” Anyák napjára verset tanult, nem is egyet, de most még nem mondja el, vagy mégis elmondja? – Melyiket mondjam, a rövidebbet vagy a hosszabbat? – Anyunak mindegy. – De akkor is mondd meg, melyiket! – A hosszút, választ anya, és Kata belekezd: – Mesélj, anya, milyen voltam, amikor még kicsi voltam, az öledbe hogyan bújtam, hogyan szóltam, amikor még nem volt beszédem, honnan tudtad, mit kívánok, megmutattam a kezemmel? Mesélj, anya, hogy szerettél? Karodba vettél, meleg tejeddel etettél? Akárcsak a testvéremet? Gyönyörködtél akkor bennem? Úgy neveztél, kicsi lelkem? És amikor még nem voltam, a hasadban rugdalóztam, tudtad-e, hogy milyen leszek? Sejtetted, hogy kislány leszek? Mesélj, anya, milyen lettem, amikor már megszülettem? Sokat sírtam vagy nevettem: tényleg nem volt egy fogam sem? Ha én fiú lettem volna, akkor is szerettél volna?

– Nagyon szép volt... – mosolyog anya.

Kata nem érti: – Akkor miért vannak ezek a könnyek?

– Megríkattál, meghatódtam...

– Nehéz a három gyerekkel?

– Változó. Hangulatemberek vagyunk, főleg Mátyás, és össze szoktuk akasztani a szarvainkat. Meg a frontérzékenység közbejön, telihold előtt és alatt igencsak érzékenyek, olyankor összesűrűsödnek a dolgok. Tomi nyugodt kisbaba, de már nem lehet egyedül hagyni, izeg-mozog, mindenhonnan lemászik, kezd járni, Kata sokat segít, ha mellette van. Matyira még nem lehet rábízni, legfeljebb addig, amíg anyu kiszalad a másik szobába, pelenkáért.

Szilvia – az édesanya – másodéves egyetemista, Nyitrán, a pedagógiai karon tanul angolt, de mivel alsó tagozatos tanító, Győrben végezte a tanítóképzőt, pedagógiából is kell államvizsgáznia. Tomi még meg sem született, de már egyetemre járt – anyuval.

– Jól viseltem a terhességet, nem volt semmi gond. Most, amikor konzultáció van vagy vizsga, a két nagyobb gyerek a nagymamánál marad, és Matyi velem jön, mert ő még szopik.

– Nem könnyű három gyerekkel egy fizetésből!

– Annyival könnyebb, hogy nagy a család, megkímélt gyerekruhákat öröklünk, és az első kettőről is maradtak ruhák. Mind a hármat szoptattam, Tomit még mindig szoptatom, tehát gyerektápszerre nem kell költeni. Tomit magammal kell vinnem a konzultációkra, előadásokra, nem hagyhatom itthon, nincs, aki megetesse. Szerencsére hétvégeken vannak az előadások és a vizsgák. Sok előadást kihagytam, de megérte. Megértőek voltak, megengedték, hogy csak vizsgára menjek.

Negyed hét, fél hétkor van az ébresztő. Apu viszi őket oviba és iskolába – ha éppen nem utazik Pozsonyba, a szerkesztőségbe, lévén Kis Péter az Új Szó reklámosztályának munkatársa –, ha apunak dolga van, hívják a nagymamát, délután aztán anyu kocsiba teszi Tomit, és összegyűjti a gyerekeket.

Délután, amikor Matyi otthon van és alszik, akkor Tomi nem alszik, vele kell foglalkozni, hogy Matyi aludni tudjon. Ha Katával kell tanulni, Tomi akkor is anyu karján van. Mert akkor tanulni kell és legyen csönd.

Este hétkor kezdetét veszi a takarodó. Fél nyolc, háromnegyed nyolcig fürdenek, ágyba bújnak, de még meseolvasás következik, és a jóéjtpuszi után Mátyás még szomjas, vizet kér, könyörög, hogy gyere ide egy kicsit mellém, igazítsd meg a takaróm...

Kata könyörög az anyjának: „Anya, mikor csinálsz egy kislányt?”

Matyi, a csintalan, búcsúzóul még egy fotót készít rólam – egy fényképezőgépnek látszó vízipuskával... s hogy kiengeszteljen, „felolvas” egy verset.