Többet árt, mint használ a diéta és a koplalás

diéta k

Január az év végi ünnepek alatt és után felszedett kilók ledolgozásának hónapja. Legtöbben igyekszenek megszabadulni a felesleges súlytól, ami teljesen rendjén való, arra azonban feltétlenül oda kell figyelni, hogy a diéta ne változtassa meg az étkezés alapvető szabályait, s hogy ne alakuljon ki ördögi kör a hízás és a fogyás között. A drasztikus és gyakori fogyási kísérletek ugyanis rengeteg egészségi problémát okozhatnak.

Az elhízás okozta betegségekben világszette évente egymillió ember hal meg. Ez a probléma a szlovákiai lakosság egynegyedét érinti. A 2021-es egészségügyi évkönyv adatai szerint Szlovákiában 20 ezer túlsúlyos gyerek van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint legalább 236 betegség írható a túlsúly számlájára, például a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri, a légzőszervi, az ízületi betegségek, a magas vérnyomás és a daganatos betegségek. Az elhízott embereknek ezenkívül lelki problémáik is vannak – leggyakrabban depresszióban és önbizalomhiányban szenvednek, ami általában a magánéleti és munkahelyi sikertelenség oka.

A drasztikus megszorítás nem működik

Dr. Peter Minárik, az SZTA biomedicinai központja obezi tológiai csoportjának, továbbá a Szlovák Táplálkozási és Megelőzési Szövetség tagja figyelmeztet, hogy semmilyen drasztikus diéta soha nem működött és nem is fog működni, mert hosszú távon nem hoz pozitív eredményt. „A gyors súlycsökkenés inkább a testfolyadék és a szacharid-tartalékok csökkenésének, nem pedig a testzsír mennyisége csökkenésének a következménye. Az ilyen drasztikus diéta után az a veszély fenyeget, hogy az elveszített súly gyorsan visszatér, ami csalódást és önbizalom-csökkenést jelent.” Ráadásul sok egészségi problémát hozhat a felszínre, például epekövet, az ásványi anyagok egyensúlyának zavarát, ace ton szagú szájszagot, fáradtságot és stresszt. A hosszú ideig tartó éhezés esetében hiányozhatnak bizonyos esszenciális tápanyagok a szervezetből. A belső környezet felborul, és még a halál is fenyegethet. „Számos méregtelenítő kúrával és éhezéssel a gyógyszer-túladagolás – hashajtók, vízhajtók – veszélye is fennáll” – figyelmeztet a szakember. Ha valakinek súlyproblémája van, legjobb, ha szakembert keres fel és nem hazardírozik az egészségével.

Tévhitek a méregtelenítésről

A méregtelenítő diéták abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az ételek többsége szennyezett anyagokat tartalmaz, amit a szervezetből el kell távolítani, ezért a víziváson és léiváson, továbbá bizonyos élelmiszerek, például a zsírok mellőzésén alapulnak. „Míg helyesen működik a vese, a máj és a tüdő, méregteleníteni nem kell, mert a test állandóan méregteleníti magát” – teszi hozzá Nikoleta Šimonová mérnök, táplálkozási szaktanácsadó. „Ha nem szenvedünk súlyos betegségben, mint például májzsugorodásban vagy vese-elégtelenségben, szervezetünk el tudja távolítani a méreganyagokat” – erősíti meg Ivana Kachútová táplálkozási kutató. A szennyezett belekről szóló vélemények is tévesek, mert bélrendszerünk a mozgás által saját magukat tisztítják.

Kissé más a detoxikáció, amikor a drogot, alkoholt, mérgeket vagy más veszélyes anyagokat szeretnénk a szervezetből eltávolítani. Ez a folyamat az orvosok ellenőrzésével történik, így a detoxikáció (méregtelenítés) kifejezést nem szabadna kommersz célokra felhasználni és nem szabadna visszaélni vele, nem szabadna vele olyan detoxikációs diétákat népszerűsíteni, amelyek feladata a szervezet megtisztítása a mértéktelen táplálkozás vagy alkoholizálás időszaka után. „Már a rövid ideg tartó méregtelenítési kísérlet is kockázatot jelenthet – fáradtságot, hányingert, szédülést, fejfájást, alvászavart és emésztési problémákat okozhat. Amikor egész sor élelmiszercsoportot kihagyunk az étrendünkből, drasztikusan csökkenthetjük az energiabevitelt, az alapvető építő- és védőanyagok mennyiségét, ami óriási stressz a szervezet számára” – egészíti ki Šimonová. Van, aki olyan diétát tart, hogy napokig vagy hetekig csak gyümölcslevet iszik, amiben kevés a rost, de sok a cukor. „Ismerünk olyan eseteket, amikor valaki olyan méregteleníő diétát tartott, hogy csak gyümölcs- és zöldséglevet és zöld smoothie-t ivott. Súlyosan károsodott a veséje” – ismeri el Ivana Kachútová. Röviden: a detox szót marketingcélokra hasz-nálják. A hosszú egészséges élet legjobb biztosítéka a kiegyensúlyozott étkezés, a megfelelő alvás, az elegendő mozgás és a pihenési készség és képesség.

Keto diéta

Ebben az esetben a szénhidrátbevitel drasztikus csökkenéséről van szó a zsírok javára. Száz évvel ezelőtt alakult ki mint klinikai diéta, amit az epilepszia speciális formájának (amikor a gyógyszeres kezelés ellenére sem javul a beteg állapota) kezelésére használtak. Az utóbbi években nagyon népszerű lett, mert gyorsan le lehet vele fogyni. Az emberek szeretik az alacsony szacharidtartalmú diétát, mert fogyaszthatnak zsíros ételeket (ha nem por formájában lévő diétáról van szó) a szacharidok rovására. A szervezet számára azonban azt jelenti, hogy megfosztjuk őt a legfontosabb energiaforrástól, ez pedig megterhelést és stresszt jelent, s az egész szervezetre kihat. „Ketogén diétával valóban lefogyhat az ember. Ketózis alakul ki, amikor a szervezet a zsírból nyeri a fő energiát, hosszú távon pedig kalóriahiány alakul ki."

A keto diéta fő részét por állagú ételek alkotják, ám ezek nem képezhetik a táplálkozás alapját, hiszen a rágás is nagyon fontos. Emésztőrendszerünket ezzel készítjük fel a étel emésztésére. Rágáskor megindul az emésztőenzimekkel teli nyál képződése. „A por állagú étel soha nem helyettesítheti teljes mértékben a változatos étrendet. Az ilyen diéta esetében csak a gyors súlycsökkenésről van szó, ami azonban nem tartható fenn, így bizonyos idő után bekövetkezik a jojo effektus” – mondja Ivana Kachútová. Amikor az ember por állagú ételeket eszik, nem tanul meg helyesen étkezni és többet mozogni. Egy szép napon a diéta véget ér és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, a rossz szokások ismét életbe lépnek.

A bőséges étkezés is árt

Sok olyan betegség ismert, aminek kialakulásában a drasztikus diéták és méregtelenítő kúrák is szerepet játszanak. A szervezet számára a mértéktelen étkezés és az elhízottság is mérgező lehet. A túlsúly komplex metabolikus betegség, amit rendszerint a folyamatos súlygyarapodás előz meg. Sok tényező van, ami ezt a folyamatot befolyásolja. Ide sorolható a nem megfelelő étkezés és mozgás, és sok más rossz viselkedési szokás vagy öröklött hajlam.

Túltáplálkozni anélkül is lehet, hogy éhesek lennénk, de sok olyan tényező van, ami elindítja a túlzott mértékű és felesleges étkezést. Gyakori jelenség az esti és éjszakai órákban energiadús torkosságok majszolása. „A rendszeres és gyakori esti és éjszakai étkezés egészségi problémákat okozhat, amelyek elengedhetetlenül elhízáshoz és májzsírosodáshoz vezet. Később cukorbetegség, magas vérnyomás, érelmeszesedés, esetleg rák alakulhat ki” – ismerteti a tényeket Minárik és hozzáteszi, hogy az esti étkezés rossz szokásáról is le lehet szokni, főleg az egészséges életmód szabályainak betartásával. Ezek közé tartozik az elegendő alvás, a rendszeres étkezés és a vacsora helyes időzítse. Legkésőbb két órával elalvás előtt nem ajánlatos enni.

Egészséges tányér és pozitív hozzáállás

A táplálkozási tanácsadók véleménye megegyezik abban, az ember egészséges súlyának 70 százalékát a megfeleleő étkezés, 30 százalékát a mozgás adja. Ha eredményesek akarunk lenni, mindkét arányt be kell tartani. A mozgás ugyanis hatástalanítja a stresszt, nyugalmat, lelki békét teremt. Ez nagyon fontos szerepet játszik a fogyásban és az ideális súly megőrzésében. Ha a munkahelyen nagy lelki teher nehezedik ránk vagy magánéleti problémákkal küzdünk, lehet, hogy bármit is teszünk, a súlyunk nem változik. Ezért kell a stresszt rendszeresen örömet okozó aktivitással ellensúlyozni.

Peter Minárik a hatásos súlycsökkentésre az úgynevezett egészséges tányér módszerét ajánlja. „Az ilyen tányéron 50 százalék zöldség, 25 százalék sovány fehérje és 25 százalék keményítő feltét van. Fontos, hogy lassan együnk, elegendő alkoholmentes italt igyunk, s ne hagyjunk ki egy főételt sem. A fogyás idején és a testsúly megőrzésekor egyaránt fontos, hogy ellenőrizzük testsúlyunkat. Hasznos segítő az étkezési napló vezetése. A túlsúlyosak, akik a fogyás kezdetén hajlandóak naplót vezetni, jobban, gyorsabban fogynak és a hatás is tovább tart” – tette hozzá a szakember. Az étlap alapja a zöldség, a gyümölcs és a víz, továbbá a a hal, a sovány baromfihús legyen. A füstölt árut, a vörös húst, a vajat, a tejfölt, a zsíros sajtokat és az édességeket ajánlott korlátozni.

(npz-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?