Sztárok életmódja – Verseny előtt fodrászhoz megy

Maráz Zsuzsa

Maráz Zsuzsa magyar ultrafutó, aki tavaly októberben 27:15:12-es idejével másodszor nyerte meg az Akropolisz lábától Spártába vezető legendás női Spartathlont, naponta két és fél órát fut. Kilométerekben annyit tesz meg, amennyit a pulzusa megenged: heti 105-150 km-t.

Zsuzsa pár évig egyszerű futó volt. 30 évesen kezdte, ugyanis néhány kiló a szülés után rajtamaradt, ez pedig nem tetszett neki. Nemcsak az motiválta, hogy jól nézzen ki, hanem az is, hogy jól is érezze magát. Néhány hét alatt 6-7 kilót fogyott, közben megszerette a futást, s nem akarta abbahagyni.
Negyvenévesen úgy gondolta, hogy ideje lenne a maratoninak is nekivágni, s a felkészülés indította el a versenyzés felé.

Mindig szeretett futni, gyerekkorában is jó futó volt, a gimnáziumban akkor is futott, ha senki nem rótta a köröket. Húszas éveiben azonban abbahagyta, akkor az aerobik volt a divat, heti 2-3 órát töltött vele. Zsuzsa szerint nagyon jó, ha akad egy jó tornatanár, aki megtanítja a gyerekeket futni, ugyanis nem mindegy, hogy hogyan és hol futunk. Elmondása szerint ő csak ösztönösen fut, nem is mozog szépen, változtatja a lépés hosszát, s egyre kisebbeket lép. Annak idején futócipője sem volt, sportcipőben meg egy susogó melegítőben szaladgált. Néhány hét múlva lepte meg magát igazi futócipővel. Akkor már tudta, hogy valóban folytatni akarja, s nem csak hóbortról van szó.

Zsuzsa hét éve versenyez – egyenesen maratonival kezdte. A rövid táv soha nem ült neki, az első maratoni viszont olyan fantasztikus élményt jelentett számára, hogy azonnal tudta: ezt szeretné folytatni. Később is vállalt hosszú távokat, aztán kipróbálta az ultramaratonit, s a versenyszellem, a társak vitték előre. Érezte, egyedül is képes rá, s öt év után eljutott a 200 km-ig. A többszörös országos bajnok, a háromszoros Ultrabalaton-győztes futó a következőket tanácsolja azoknak, akik futni szeretnének: „Azon kívül, hogy fontos a megfelelő cipő, jó, ha mindenki maga dönti el, mi kell ahhoz, hogy kellemesen érezze magát futás közben. Én sapkában futok, nem szeretem, ha szemembe folyik a sós izzadság, ráadásul, ha esik, a sapka a sminkemet is megvédi. Mert fontos, hogy futás közben is nőnek érezzem magam. Nagy verseny előtt babonából ezért megyek fodrászhoz...”

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?