Chris Evert hosszú, sikeres pályafutása során ezt megtanulta, és jól a fejébe véste. A 67 éves amerikai teniszlegenda visszavonulása után 2003-ig az NBC tévécsatorna, 2011 óta pedig az ESPN televízió szakkommentátora, ezenkívül edzősködik és teniszmagazint is kiad.
Sztárok életmódja – Az ellenfelet le kell győzni
![Chris Evert](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Chris_Evert_Cancer_Tennis098461835941_0.jpg.webp?itok=ooaIJqgA)
Az egykori világelső (260 héten át vezette a ranglistát) az egyik legsikeresebb teniszező, a legjobbnak tartott salakpályás játékos. Az open érában egyesben összesen 18 Grand Slam-tornát nyert, osztozva ezzel a ranglista harmadik helyén Martina Navratilovával.
Nemcsak sportpályafutása során volt számos párhuzam közte és Martina Navrátilová között – övék volt a tenisz történetének legnagyobb rivalizálása, a cseh származású játékossal 80-szor mérkőztek meg –, mint kiderült a magánéletük is sok közös vonást mutat. Mindkettőjük daganatos beteg lett. Martina 2010- ben győzte le a mellrákot, Chris Evertnek pedig a petefészekrákkal kell megküzdenie – írta január közepén a közösségi oldalán. A lassan 68 éves Chris Evert bevallotta, hogy ő a változókorban rettenetesen ingerült, túlságosan érzékeny és sértődékeny volt.
Chrisnek és második férjének, az olimpikon síző Andy Millnek három fia született. Családjában viszont előfordult a rák: testvére, Jeanne Evert Dubin két évvel ezelőtt, 62 évesen petefészekrákban hunyt el. Mint kiderült, csak az utolsó stádiumban diagnosztizálták a betegséget, amikor az már túlságosan nagy területre terjedt ki. Épp az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy a korai stádiumú petefészekráknak nincsenek jellegzetes tünetei, ráadásul a nem jellemző tünetek – hasi puffadás, vérzészavarok, kismedencei idegentest-érzés, deréktáji fájdalom, különböző gyomor- és bélpanaszok – sem késztetik a beteget arra, hogy orvoshoz menjen. Ezek ugyanis más betegségre is utalhatnak. Az egyértelmű tünetek – hasi folyadék – esetén a betegség már sok esetben gyógyíthatatlan.
Chris húga halála után ment el orvoshoz, s amint írta közösségi oldalán, szerencsésnek érzi magát, hogy még az első stádiumban megtalálták a problémát, így időben elkezdődhetett a kezelés. Ezért is osztotta meg követőivel a hírt, hogy tanítványait és valamennyi hölgyet a rendszeres szűrésre ösztönözze.
A teniszlegenda még az idei Roland Garros májusi rajtja előtt számolt be arról, hogy befejezte a kemoterápia első fázisát, amelyben hat kezelést kapott. Azt is hozzáfűzte, hogy az orvosa szerint a kemoterápia befejezése után nagyon jó, úgy 90 százalékos az esélye arra, hogy a daganatos betegség ne térjen vissza.
(urbán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.