Serkenthető az immunrendszer

Noha a probiotikumok egészségvédő hatását még vizsgálják a kutatók, az eddigi eredmények máris felkeltették a közvélemény figyelmét. Talán azért is, mert az utóbbi időben egyre több fórumon foglalkoznak az egészség megőrzésének lehetőségeivel, módszereivel. Az év végén Párizsban nemzetközi konferencián vitatták meg a szakemberek a probiotikumok egészségre gyakorolt kedvező hatását.

Közismert annak valószínűsége, hogy néhány tejsavbaktérium-faj növelni tudja a szervezetnek a fertőzésekkel szembeni ellenállását, erősíti a bélflóra aktivitását, illetve enyhítheti a gyulladásos bélbetegségek tüneteit. Az emberi szervezetben a vékony- és vastagbélben élő baktériumok védenek a káros mikroorganizmusoktól, erősítik az immunrendszert, szabályozzák a béltraktus működését. Bizonyos tényezők hatására – például a nem megfelelő étrend, a stressz, a környezeti ártalmak, betegségek, az antibiotikumos kezelés – viszont elpusztulhatnak. A kutatások szerint a természetes probiotikumok rendszeres bevitelével visszaállítható az egyensúly, tehát számos súlyos betegség megelőzhető. – Az elhangzott előadásokból leszűrhető, hogy élelmiszer-technológiai, táplálkozás-élettani, egészségügyi szempontból a bifido-baktériumok és a lakto-bacillusok (tejsavbaktériumok) bizonyos fajai biztató eredményeket hoztak. Több előadó példákat említve bizonyította, hogy a probiotikus mikroorganizmusok serkentik a szervezet védekezési mechanizmusait, csökkentik a kórokozó baktériumok számát, pontosabban aktivitásukat a bélrendszerben – ismertette a konferencián hallottakat dr. Iveta Čierna gyermekgyógyász.

A probiotikumok természetes állapotban számos élelmiszerben fordulnak elő. Ilyen a csicsóka-, a cikóriagyökér, a vörös-, fok-, póréhagyma, az articsóka, bab, borsó, a zabpehely, búza, banán, tej és az érett sajtok. A szakértők figyelmeztetnek arra, hogy nagyon sok tényező károsan befolyásolhatja a bélflóra összetételét. A szennyezett, illetve a bioaktív anyagokban szegény élelmiszerek fogyasztása, az egyoldalú táplálkozás, a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, az antibiotikumos kezelés, a besugárzás, a stresszes életmód a szervezet számára hasznos probiotikumok pusztulásához vezethet. Pedig a bélbarát baktériumok képesek túlélni a gyomorsav és a vékonybél emésztőenzimjeinek pusztító hatását, s a vastagbélbe jutva, elszaporodva fejtik ki az említett jótékony hatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?