SARS-ellenes intézkedések Szlovákiában

Dr. Zuzana Krištufková, az Állami Egészségügyi Intézet fertőző betegségek osztályának vezetője:
Szlovákia az Európai Unió tagállamai és tagjelöltjei számára vonatkozó nemzetközi ajánlások értelmében járt el.

Dr. Zuzana Krištufková, az Állami Egészségügyi Intézet fertőző betegségek osztályának vezetője:

Szlovákia az Európai Unió tagállamai és tagjelöltjei számára vonatkozó nemzetközi ajánlások értelmében járt el. A következő intézkedéséket foganatosítottuk:

A SARS előfordulásáról tájékoztattuk a szakmai és a laikus közvéleményt azzal a céllal, hogy az ország egész területén gyorsan felismerjék, és idejében jelentsék az esetleges vagy tényleges megbetegedést.

Intézkedés született a biológiai anyag (vér-, vizelet-, székletvizsgálat, törlet) elkészítéséről. Ezt az útmutatást minden egészségügyi intézet, kerületi állami orvos és kerületi tisztiorvos megkapta.

A pozsonyi Štefánik-röptéren és a kassai repülőtéren járványellenes intézkedések léptek érvénybe. Ezek keretében egyebek mellett egy helyiséget tartanak fenn azon személyek számára, akiknél fennáll a gyanú, hogy SARS-vírussal fertőzöttek.

Az egészségügyi minisztérium a járványellenes intézkedések teljesítésében való együttműködésre szólította fel a belügyminisztériumot, a védelmi, az igazságügyi és a közlekedési minisztériumot.

Az Európai Unió ajánlásaival összhangban Szlovákiában kiépült az a rendszer, amely gyorsan jelzi a súlyos fertőző betegségek, illetve a fertőző betegségek tömeges előfordulását. Kedvező hatása most, a SARS-fertőzés idején is teljes mértékben beigazolódott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?