A reggeli edzés nemcsak azért jó, mert felélénkít és energiával tölt fel, hogy megbirkózzunk a napi feladatokkal, hanem azért is érdemes még tusolás előtt mozogni, mivel beindítja az emésztést, ráadásul így napközben is több kalóriát égethetünk.
Reggeli edzés az emésztés gyorsítására
A reggeli edzés három szakaszból áll: az első 3 percig tart, a második 5 percig, a harmadik pedig 7 percig. A szakaszok között iktassunk be háromperces pihenőt.
1. szakasz
• 30 másodperc kitörés előre.
• 30 másodperc húzódzkodás: bármire fel tudunk kapaszkodni egy kis találékonysággal, egy húzódzkodórudat is beszerezhetünk.
• 30 másodperc burpee, azaz négyütemű fekvőtámasz.
• 30 másodperc fekvőtámasz.
• Egy perc plank.
Az elégetett kalóriák száma a testtömegtől is függ, de átlagosan 50–100 kalóriát veszíthetünk el egy 3 perces HIIT-terv során.
2. szakasz
• Egy perc guggolás.
• Egy perc kitörés előre (fél perc egyik, fél perc másik oldalra).
• Egy perc burpee, azaz négyütemű fekvőtámasz.
• Egy perc fekvőtámasz.
• Egy perc jumping jack, azaz terpeszugrás.
Egy perc alatt nagyjából 25 ismétlést lehet végrehajtani, és nagyjából 100 kalóriát veszíthetünk az ötperces 2. szakasz során.
3. szakasz
• 30 másodperc jumping jack, azaz terpeszugrás.
• 30 másodperc falnál ülés.
• 30 másodperc fekvőtámasz.
• 30 másodperc hasprés.
• 30 másodperc széken kitörés (egyik, majd másik lábunkat is tegyük fel a székre).
• 30 másodperc guggolás.
• 30 másodperc tricepsz tolódzkodás széken (álljunk a széknek háttal, a két kezünket helyezzük el a szék ülő részén, a lábaink legyenek merőlegesen egymás mellett, és nyomjuk ki magunkat a kezünkkel).
• 1 perc plank.
• 30 másodperc futás magas térdemeléssel.
• 30 másodperc kitörés.
• 30 másodperc fekvőtámasz.
• 30 másodperc oldalplank.
A hétperces szakasz nagyjából 150 kalóriát éget el, így a komplett 15 perces edzéssel 300-400 kalória is elégethető.
(napidoktor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.