Prosztatarák-szűrés – Öt napon belül időpontot kap a beteg

prosztata

A prosztatarák Szlovákia második leggyakoribb daganatos betegsége, évente ötszázan halnak bele. Bár ez a daganatos betegség kezdeti stádiumban jól kezelhető, a késői felismerés miatt minden tizedik beteg meghal. A szlovákiai betegek számára ez a kivizsgálás még mindig tabunak számít, és ebben az EU-tagállamok között az utolsók között vagyunk. A Bezruč utcai rendelőintézet szeretne ezen a helyzeten változtatni, ezért novemberben szűrővizsgálatra hívja a férfiakat. Öt napon belül – illeték nélkül – időpontot kapnak a jelentkezők.

A korai diagnosztikának köszönhetően a prosztatarák jól kezelhető. A probléma ott van, hogy a férfiak mindössze 6-12 százaléka jár évente urológiai szűrővizsgálatra, pedig az orvos a vizsgálat során képes felfedezni azokat az elváltozásokat is, amelyeket a beteg még nem érez, s amelyek még nem okoznak nehézségeket. „Gyanús tünet lehet a gyakori éjszakai vizelési inger, a gyenge vizeletsugár és az, ha a húgyhólyag nem ürül ki teljesen. A prosztatarák korai stádiumban nem okoz panaszt, ezért olyan fontos szűrővizsgálatra járni” – mondja dr. Marek Zvanciger, a Bezruč ucai rendelőintézet urológiai központjának vezető orvosa.

Annak ellenére, hogy a prosztatarák elsősorban az 50 évnél idősebb férfiakat érinti, urológiai vizsgálatra fiatalabbaknak is járniuk kellene, akik hasonló tüneteket éreznek, vagy valamelyik családtagjuk ebben a betegségben szenved. „Minden férfit preventív prosztatakivizsgálásra hívunk. Valaki számára kellemetlen lehet ez, de fontos megjegyezni, hogy ez a vizsgálat életmentő. Minden férfi, aki nálunk jelentkezik, 5 napon belül időpontot kap” – mondja dr. Tibor Hlavatý, a Bezruč utcai poliklinika orvos igazgatója, majd hozzáteszi, hogy csak a regisztrációs illetéket kell megfizetni.

Ebben az évben gyors tempóban 23 új rendelőt adtak át a rendelőintézetben: kardiológiai, immunoallergológiai, oftalmológiai, diabetológiai és ortopédiai rendelőt. „A dermatológiai központban bővültek a kezelés lehetőségei. Az ekcémában, pikkelysömörben és atópiás bőrbetegségben szenvedőket UV- és UVB-fénnyel kezeljük, de PUVA kezeléssel is, ami azt jelenti, hogy speciális oldatban való fürdő után sugárzással kezeljük a beteget” – tájékoztat dr. Tibor Hlavatý professzor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?