OECD: a magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének

elhízás

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentését idézve szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a szakemberek adatai szerint

a magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, tehát három felnőttből kettő kisebb vagy nagyobb testsúlyproblémával küzd.

Az országos tápláltságiállapot-vizsgálat 2009-es és 2014-es adataiból az is kiderült, hogy nő az elhízás mértéke, egyre több túlsúlyosból lesz elhízott, valamint az elhízás is egyre súlyosabb - tették hozzá.

Kitértek arra is: a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2012-es adatai alapján a társadalombiztosítás az elhízott és túlsúlyos betegek ellátására 207 milliárd forintot fordított. Ez az összeg a teljes egészségügyi alap kiadásainak 11,6 százalékát és a bruttó hazai termék (GDP) 0,73 százalékát jelentette.

A MET a közleményben az elhízás és szövődményes betegségei megelőzéséért többi között változatos étkezést, kisebb adagokat, több mozgást és 7-8 óra alvást javasol

Az elhízás több mint húszféle szövődményes betegséget okozhat, közülük a leggyakoribbak a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a II-es típusú diabétesz és egyes daganatos megbetegedések. Kezelésének legjobb módja az életmódváltás, súlyos esetben azonban csak gyógyszerrel, műtéttel lehet orvosolni - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?