Nem elég megolajozni a masinát...

A kassai születésű Jozef Gönci, a besztercebányai Dukla sportlövője úgy utazott a messzi Ausztráliába, hogy az atlantai (1996) bronz után aranyakat hoz. Végül üres kézzel tért haza.

Könnyes szemmel állt mellettünk a sydneyi versenyt követően. Mi meg értetlenül....

„Edzeni jó körülmények között csak külföldön tudunk, itthon volt úgy, hogy mínusz tíz-tizenöt fokos hidegben megyünk lőni, ami lehetetlenség, teljesen megmerevedik az ember keze. A többiek – németek, amerikaiak – jól fűtött csarnokban tréningeznek, mi, ha hideg van, egy fél órát alig bírunk ki.” Ismerősen hangzik, amit mond, sokszor panaszolta már. Mondta nyugodtan, tárgyilagosan, aztán emeltebb hangon, dühösebben is, de történni nem sok történt. Sportlövőink fagyoskodnak tovább – még szerencse, hogy az idén nem volt kegyetlen a tél!

„Az előző télen csak légpuskával edzettem, ezt lehet csarnokban is, a kisöbű sportpuskát kihagytam, mert nem voltam hajlandó kockáztatni az egészségemet. Ennek aztán az volt a következménye, hogy az idény kezdetén nem indulhattam két Világkupa-versenyen. Kénytelen vagyok alkalmazkodni az időjáráshoz, mert ha megbetegszem, akkor az az egész szezonra kihat. Ám arra is gondolnom kell, mi lesz velem, ha megérem az öregkort. Szeretnék játszani az unokáimmal, nem pedig reumától torzult végtaggal ülni egy székben. Az én szervezetem nem masina, amit elég megolajozni, lévén, hogy állandó edzésben lévő élsportoló vagyok, jócskán elkopik...”

Jobbik esetben elmegy külföldre, melegebb tájakra, hogy ott készüljön. Ott meg az a veszély fenyegeti őt is és társait, hogy az egy-két vagy maximum három hétbe, amire a kapott pénzösszegből futja, próbálnak mindent belegyömöszölni, s gyakran előfordul, hogy túlhajtják magukat. Sokszor aztán pontosan az ellenkező hatást érik el.

Sokan úgy képzelik, csak úgy odaállnak, vagy lehasalnak – és puff, puff... Nem kell hozzá különösebb kondíció. Óriási tévedés. „Ugyanúgy fontos nálunk az erőnlét, mint a hokistáknál, vagy más sportolóknál. Kipróbálhatja bárki, mit jelent hétkilós fegyverrel a kézben kibírni negyvenöt percig egy helyzetben, a másikban egy és negyed órát, a harmadikban megint. Természetesen, nem az a lényeg, hogy ilyesmiket emlegessünk, attól sportoló a sportoló, hogy ez ne okozzon neki gondot. De ehhez megfelelő edzést kell végeznie, s lehetőleg nem egyhangút – egyszer teniszezek, aztán hokizok, majd konditerembe járok. Az a fontos, hogy ha elfáradok a napi ötórás edzésen, utána lelkileg felüdüljek.”