Nagy egészségi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód

A 11 és 15 éves kor közötti dán iskolások mindössze egynegyede végez legalább egy órányi aktív testmozgást naponta - derült ki egy friss jelentésből, amely szerint a mozgásszegény életmód nagy egészségi kockázatot jelent a korosztály tagjaira nézve.

A Dán Egészségügyi Hatóság által közzétett jelentés 1677 diák bevonásával készült, akik csaknem egy héten át viseltek mozgásérzékelőt a csípőjükre erősítve.

Az eredmények megdöbbentették a kutatókat. Kiderült ugyanis, hogy a 11 és 15 éves kor közötti gyerekek háromnegyede napi szinten csaknem 11 órát tölt ülve vagy inaktívan a hétköznapokon, míg szombaton és vasárnap akár a 12 órát is meghaladhatja a mozgás nélkül töltött órák száma.

A Dél-dániai Egyetem professzora, Jens Troelsen "közegészségügyi problémának" nevezte az eredményeket és rámutatott arra, hogy azok "komoly kihatással lehetnek az ország egészségügyi rendszerére" a mozgásszegény életmóddal összefüggő betegségek révén.

Troelsen szerint az eredmények hátterében elsősorban a mobiltelefon, az internet és a számítógépes játékok állnak. A szakember megjegyezte, hogy az elmúlt 10-20 évben megsokszorozódott az elektronikus eszközök száma Dániában, ami azt jelenti, hogy hamarosan nem lesz olyan gyerek az országban, aki előtt ne lenne egy okostelefon vagy egyéb eszköz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?